Home Egyéb Mass Effect: Megtévesztés könyvkritika

Múlt héten jelent meg az új Mass Effect regény, a Deception, ami magyar fordításban a Megtévesztés címet kapta. Az előző három könyv (Felismerés, Felemelkedés, Megtorlás) után ez az első, ami nem a Mass Effect 1 vezető- és a Mass Effect 2 társírójának, Drew Karpyshynnek a tollából való, hanem az a William C. Dietz írta, akinek a nevéhez többek közt a Halo: Áradat (Halo: The Flood), Star Wars könyvek illetve számos további sci-fi regény és könyv fűződik. Sajnos meg is látszik a könyvön (mint azt az angol nyelvű megjelenést követő felháborodás is jelezte), hogy Dietz úr nem vett részt a Mass Effect játékok munkálataiban, de erre majd még kitérek a későbbiek során.

FIGYELEM, ENYHÉBB SPOILEREK A REGÉNYBŐL!

“Az univerzum ostrom alatt áll. Az érző gépek minden ötvenezredik évben elözönlik a galaxisunkat, hogy learassanak minden szerves létformát. Ők a Kaszások.

Csak két ember, David Anderson admirális és társa, Kahlee Sanders tudják az igazságot és kutatnak reménytelenül megoldás után, hogy megakasszák a ciklust. Noha sikerül megdönthetetlen bizonyítékot találniuk arra, hogy a Kaszások fenyegetése valós, munkájuk közben leleplezik a Cerberus – egy titkos félkatonai szervezet – és vezetője, a Titokzatos Ember terveit. David és Kahlee halálos veszélybe kerül, mert a Cerberus nem hátrál meg, s minden követ megmozgat, hogy megőrizze titkait.

Útközben azonban váratlan szövetségesre bukkannak egy fiatal, különleges erőkkel megáldott lány, Gillian Grayson személyében. A korábban kegyetlen tudományos kísérleteknek alávetett Gillian immár szabad, elkezdni felfedezni és uralni halálos képességeit. Miután megtudja, hogy a Cebrerus felelős apja haláláért, Gillian bosszút esküszik a Titokzatos Ember és csoportja ellen, veszélybe sodorva mindazt, amiért Anderson és Kahlee harcol.” – forrás: Tuan Kiadó

CSELEKMÉNY
A történetnek sajnálatos módon rendkívül se füle-se farka. A regény Kai Leng fejezetével indul, aki egy aukción vesz részt, ahol a Cerberus vezetőjére és rokonságára veszélyes biofegyverhez kell hozzájutnia, és ezt a jelenlévők lemészárlásával sikerül elérnie. A biofegyver nem kap jelentőséget a későbbiekben, így a fejezet kizárólag Leng brutalitását és eltökéltségét hivatott ecsetelni – ami fölösleges az előző könyv ismeretében.

A történet Kahlee és Anderson fejezetével indul be, akik a Kaszás fenyegetésről számolnak be a Tanácsnak, de szokás szerint elutasítják őket, még Paul Grayson Kaszás technológiával módosított holtteste sem szolgál elégséges bizonyítékként. Velük tart még a biotikus Nick is, a Grissom Akadémia tanulója, mint szemtanú, azonban a Tanács kihallgatása közben megszökik. Itt kerül képbe a Biotikusok Földalatti Mozgalma nevű szervezet, melynek célja, hogy a biotikus felsőbbrendűség értelmében megdöntse a Fellegvár Tanácsot és minden fajból választott biotikus vezetők vegyék át a helyüket. Ki kell térni rá, hogy ez egy roppantul elcsépelt megoldás a bonyodalomra. Ugyan, Mr. Dietz, biztos tud maga ennél jobbat is…

Gillian és Hendel színre lépése a kvarián hajó (amelyen utaznak) megtámadásával történik, amikor is visszaverik a batarián rabszolga-vadászokat, és az egyik foglyuk, Hal McCann, egy volt Cerberus ügynök elmondja, hogy Gillian apja, Paul Grayson halott. Mire a lány éktelen haragra gerjed, Hendel társaságában visszatér a Fellegvárba, hogy többet tudjon meg Andersontól és Kahlee-től. Amikor rájön, hogy a Cerberus felelős a Graysonnal történtekért, megfogadja, hogy megöli a Titokzatos Embert és elhagyja a Fellegvárat, Kahlee és Anderson a nyomába erednek.

Természetesen hova máshova vezetnének az utak, mint az Omegára, ahol az előző két regény jelentős része is játszódott. Személy szerint nem bántam volna egy új helyet is, az Omega már kezd unalmas lenni. Ha Omega, akkor nem hiányozhat Aria T’Loak sem, akinek a figuráját ezúttal sikerült méltatlanul kicsire venni. Szegény Aria nem úgy tűnik, mintha mindig nagyon kézben tartaná dolgokat, ráadásul a róla eddig kialakult képpel ellentétben már közel sem az a teljhatalmú „énvagyokomega”.

Tehát a regény cselekménye finom szólva is felszínes, lapos és semmitmondó. A fejezetek rövidek, gyorsan váltogatják egymást, sok az üresjárat és a töltelékszöveg, miszerint „Tennünk kéne valamit, de mit, menjünk el ide, menjünk el oda, kérdezzük meg őt, rántsunk fegyvert, menjünk amoda, menjünk vissza és kérdezzük meg megint.” Ez nem jó, mert egy idő után az fogja eredményezni, hogy még a Mass Effect 3 multiba beleunt delkivens is fogja magát, bevágja a Deceptiont a sarokba és újra előveszi a Krogan Vanguardját a Firebase Gianten.

SZEREPLŐK
Ha a történet és a cselekmény nem is egetrengető (finoman fogalmaztam), egyes szereplők szerencsére tudnak kárpótolni érte. Legfőképp Kai Leng aki érdekes. Ugyanolyan brutális, számító és könyörtelen mint a Megtorlásban, de sokkal több kiderül a múltjáról és magánéletéről – példának okáért megtudjuk, mi vezetett a bebörtönzéséhez, hogy került ki onnan és mi hozta a Cerberushoz. Leng sokkal emberközelibbé válik, és már-már tragikus hőst láthatunk benne helyenként. Ezen felül még néhány egész szórakoztató jelenete is akad, mint amikor betör Anderson lakásába és megreggelizik. Abszurd, de Kai Lengből kinéznénk.

A regények főszereplői mind visszatérő karakterek a korábbi regényekből és a játékból is. Anderson ismerős lehet mindhárom játékból mint Shepard mentora, ő volt a Felismerés és a Megtorlás főszereplője, mint ahogy Kahlee Sanders is, aki központi figura volt a Felemelkedés regényben is. Itt van még Gillian Grayson is, a Cerberus autista biotikus kísérleti alanya, aki a Felemelkedés végén a kvariánok közt rejtőzött el Hendel Mitra biztonsági főnök védelme alatt.

Az antihősök oldaláról ismét a Cerberus tagjai a rosszfiúk, élén a Titokzatos Emberrel (Illusive Man, ismertebb magyar nevén a Rejtőző Fickó) és az előző könyvben bemutatkozott brutális merénylővel, Kai Lenggel.

Gillian karaktere meglehetősen felemásra sikerült. Értem én, hogy lázadó korban lévő tinédzser és bosszút akar az apjáért, de ez nem magyarázza már a regény elején történő csatában bemutatott vérszomját és a későbbi fejezetekben kialakuló agresszivitását. Erősen kétséges, hogy egy tizenhat éves lány, aki még azelőtt sosem mozgott egyedül a galaktikus közösségben, egyik napról a másikra remekül beilleszkedik, ismeri az alapvető szociális normákat és mindent tud, ami a túléléshez szükséges. Ráadásul ne felejtsük a tényt, hogy Gillian autista volt – persze, ezt a szálat kényelmesen ellvarrták egy félmondattal, mely szerint: „a lány az idegen pszichológus programoknak és Hendel gyakorlatainak hála normális tinédzserré cseperedett”. Ha az autizmus ilyen könnyen gyógyítható, akkor – kérdem én – miért nem sikerült a jóval fejlettebb eszközökkel és több anyagi forrással rendelkező Grissom Akadémia személyzetének kikúrálnia Gillian? Érdekes…

Kahlee, Anderson, Hendel és Nick karakterei nincsenek igazán bemutatva, ennek két oka van: a korábbi regényekben szerepeltek annyit, amennyiből eléggé megismerhettük őket, valamint a cselekmény jobbára nem köréjük koncentrálódik. Ezt elnézetjük az írónak, habár Nick – a bonyodalom kirobbantásában betöltött szerepét tekintve – nem ártott volna, ha több figyelmet kap.

Érdemes még egy pár sort szentelni a biotikus mozgalom tagjainak – akiknek a célja továbbra is annyira, de annyira sablonos, klisés, elcsépelt, B-kategóriás… etc. hogy ordítani tudnék. Ennek megfelelően a tagoktól se várjunk sokat, a legtöbbjük az a „hűdeelvagyoktelvemagamtól”  szektás-fajta, egyetlen érdekes figura köztük  Kai Leng exbarátnője, és még ő sincs kifejezetten kidolgozva.

Egy másik dolog, amit nem tudtam hova tenni, az az olyan ideiglenes szereplők bevezetése, akik lényegiben egy-két oldal (ne adj’ Isten egy fejezet) erejéig tűnnek fel, hogy aztán Kai Leng úgyis megölje őket. Ez még nem lenne akkora probléma, de ezért abszolút fölösleges volt előtte hosszú sorokon át ecsetelni az előéletük és hogy milyen gabonapelyhet szeretnek reggelizni.

MAGYAR FORDÍTÁS
Végül az utolsó aspektusa a regénynek, a magyar fordítás. Örülünk neki, hogy van, és köszönjük a Tuan Kiadónak, hogy gondol a magyar rajongókra, de nem ártott volna még egyszer átnézni a fordítást kiadás előtt. A nagy baj az, hogy a Mass Effectnek közel nincs akkora hazai kultusza és médiafigyelme, hogy kialakuljon egy egységes szószedet, így mindegyik játékban és könyvben eltérő kifejezésekkel találkozhatunk, amik talán nem befolyásolják annyira a műélvezetet, de mindenképp bosszantó dolgok tudnak lenni. Azonban a félrefordításokkal korántsem egyszerű a helyzet. Példának okáért kiemelnék pár szót, és a fordításukat:

autistic: jelentése autista, a fordításban „autisztikus”

shockwave: jelentése lökéshullám, a fordításban „sokkhullám”

biotic: jelentése biotikus, a fordításban „biotik”

Jól hangzanak, ugye? Nos, ha igen, akkor valószínűleg kettest kaptál nyelvtanból, mert ezek olyan mértékben magyartalan és tükörfordított nevek, hogy nagyon. Az ilyenektől vérzik a szívem. Szerencsére a „szakszavak” kivételével a leírások és párbeszédek fordításai jobbára rendben voltak.

Külön pozitívum a magyar kiadással kapcsolatban, hogy nem tartalmazza azokat a történeti- és ME univerzumbeli szarvashibákat, mint az eredeti, angol nyelvű kiadás. Persze azért még mindig akadnak furcsaságok, de ezért mindenképp örülhetünk.

VERDIKT
A kritikában kicsit sok savat kapott a könyv elismerem, így jogosan tehetitek fel a kérdést magatokban: „Megéri ezt nekem megvennem, ha ilyen sz*r?” Nos, egy szóval sem állítottam, hogy az lenne. Mindössze nem üti meg Karpyshyn regényeinek mércéjét – amik valljuk be: tényleg lebilincselő olvasmányok voltak. Amiért a magamfajta keményvonalas ME rajongó csalódott lehet a Deceptionben annak az okait már fentebb leírtam, de a legnagyobb gond mégis, hogy Dietznek köze nincs az ME univerzumhoz. Ha nem is Karpyshyn, de valamelyik más ME író, mondjuk Mac Walters legalább lektorálta volna, sokkal jobb művet kaphattunk volna. Mindezek ellenére nem lett egy rossz regény, inkább az egyszer megéri elolvasni kategóriába sorolnám, aki szereti a Mass Effectet annak pedig már az ME jellegéből adódóan is ajánlott darab, mert hangulata az van a könyvnek. Pluszpont, hogy szép a borítója és jól mutat a polcon a többi ME könyv mellett.

Pro:
+ szép borító
+ Kai Leng karaktere jól ki van dolgozva
+ az Omega meglehetősen életszerűen van leírva
+ ME hangulat
+ javított kiadás

Kontra:
– semmitmondó cselekmény
– felszínes szereplők
– sok üresjárat és töltelékszöveg
– gyors fejezetváltások
– néhol zavaró magyar fordítás

Megvásárolható a masseffect.hu webshopban: http://www.masseffect.hu/webshop/product_info.php?cPath=22&products_id=47&osCsid=2ekitagf6pasrua4cvhk3msds2

5 Hozzászólások to this post
  1. még nem olvastam ugyan és itt is csak a pro kontrát de ne feledjük hogy nem ugyan az az ember irta aki az első 3 könyvet. és azért váltott ki ilyen nagy felháborodást és ezért kellet javitani. azért a megtorlásba kai leng karaktere kicsit badass lett de kicsit tulzás hogy egy vajazó késsel ölt meg egy krogant inkább konyha kés nem vajazó 😀

  2. Elő is vettem a krogan vanguard-ot és mentem egy kört a Firebase Giant-en.

    Figyelembe véve, hogy (véleményem szerint) a többi könyv is csak a játékokhoz írt háttérsztori mezőnyben számít jó alkotásnak. Önálló alkotásként értékelve számomra nem tűnik jobbnak 2/10-esnél.

    • Ezért nem vettem meg még a könyvet, mert ez nem a „hivatalos” javított változat, hanem a magyar javított változat, amiben az alapvető hibákat javították. Lényegében megcsinálták a Bioware helyett a munkát, de azért én még is csak megvárom a hivatalos javított kiadást, mert lehet, hogy a történetbe is belenyúlnak egy picit, hogy jobb/eladhatóbb legyen. Amúgy én a megtévesztés kapcsán anno még reménykedtem, hogy jobb lesz, mint a Megtorlás, ami picit összecsapott volt és nagyon „rohant”. Az első alkalommal csalódtam Drew Karpyshyn-ben, azóta ez a szám kettőre hála a Revan-nak (amit nagyon bánok, mert lazán lehetett volna egy Bane kaliberű vagy még annál is jobb alkotás). A Megtévesztésen a fél ME-világ dühöng, a másik fele Kai Leng hihetetlen akciódús és zseniálisan megírt gabonapehely ellopásán röhög.

  3. Gillian tényleg elég felemásra nőtt fel, de már a korábbi könyvben is kiszúrta a szemem, hogy autista. Sosem volt az, legfeljebb autisztikus vonásokkal volt jellemezhető, így én ennek a fordításnak jobban örülök. És valahol régebben, mintha azt is elejtették volna, hogy mivel már a Cerberus nem tömi mindenféle szerekkel, a tünetei enyhülni kezdtek a quariánok között. Így lehetett, hogy az idegen pszicho-progik, meg Hendel gyakorlatai segítettek rajta, de a normális tinivel vitáznék 🙂
    A korábbi könyvek magyarításával ellentétben itt sokkal kevésbé csikorgott a fogam, persze „sokkhullám” szinten van még mit csiszolgatni.
    Ellenben a fenti kritika biotic-biotik-biotikus részénél kicsit összezavarodtam, mert épphogy tapsikolva olvastam a megtévesztésben, hogy végre biotikus szerepelt benne.

%d bloggers like this: