Változások a Bioware Stúdiónál
December harmadikán egy hatalmas bejelentés érkezett a stúdiókat felügyelő vezetőtől Laura Miele-től a Bioware Stúdió kapcsán.
Bejelentette, hogy Casey Hudson a jelenlegi GM (General Manager) és Mark Darrah, Executive Producer aki a Dragon Age-en dolgozott visszavonulnak.
Casey Hudson:
1998-ban kezdte a pályafutását mint techinkai művész a Bioware-nél. Mi leginkább a Mass Effect Trilógia és a Star Wars: The Old Republic MMORPG kapcsán ismerhettük őt meg igazán, aztán az androméda fejlesztése közben lemondott, majd tavaly ősszel visszatért mint General Manager a céghez. A visszavonulása eléggé meglepő hír volt, és az ok is. Természetesen említve van a jelenlegi 2020-as nehézségek is, de leginkább ” valami mást szeretne kipróbálni”.
Mark Darrah:
Az ő neve kevésbé ismert egyeseknek, de ő is mint Casey a 1997 óta dolgozott a Bioware-nél és nagyon sokat köszönhetünk neki, mert mondhatni az ő vezetése alatt lett az a Dragon Age ami. Az indoka a távozásra mondhatjuk, hogy a 2020-as év megpróbáltatásainak tudható be. Szerinte a Dragon Age néküle nem hogy nem fogja túlélni a távozását, hanem inkább fejlődni fog…
A bejelentéssel együtt megtudtuk, hogy kik jönnek a helyükre, de nézzük őket sorrendben:
Samantha Ryan:
Még mielőtt valaki rákeres, nem ő az első találat. Samantha Ryan önéletrajza eléggé hosszú, de veteránnak mondható személyiség ugyanis még a Tetris-t is promózta. 1998-től egészen 2007-ig volt a Monolith stúdió alelnöke (Igen az a Monolith aki a Fear-t, a Shadow Of Mordort és az AVP2-őt köszönhetjük). 2008-ban átkerült a Warner Bros. Interactive Entertainment-hez ahol egészen 2015-ig volt Senior Vice President (Vezető alelnök). Ezután került át az Electronic Arts-hoz ugyanazon évben aholgy ugyancsak Senior Vice President volt, és a Maxis stúdiót illetve mobil platform volt a hatásköre. A mostani bejelentéssel a Bioware-t is magáénak tudhatja.
Christian Dailey:
Róla eléggé keveset tudni (A google nem sokat mond róla) annyit tudni, hogy még anno a Blizzard-nál dolgozott. Később pártolt át a Biowarehez. Ő a felelős az Anthem úgymond helyretételéért, és mostantól ő a vezetője az új Dragon Age projektnek.
Kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a vége ennek a szerepcserének, de egy jövőben érkező cikkünkben kicsit kivesézzük ezt a dolgot, mert eléggé hirtelen történt ez a szerepcsere, és a bejelentés is miszerint az új Dragon Age ott lesz a Video Games Awardson.
Nektek mi a véleményetek a szereplő cserékről? Szerintetek ártani fog a stúdiónak, vagy inkább előre viszi azt?