Home Egyéb Nem lesz Shepard a Mass Effect 4-ben

Shepard parancsnok a Mass Effect első részének megjelenése óta valóságos kultikus hőssé nőtte ki magát. A sorozat három részén át „nevelgethető” és személyre szabható karakter jellegzetes egyéniséggel rendelkezett és hamar belopta magát a játékosok szívébe. Vegyük példának mondjuk a tekintélyes méretű FemShep rajongótáborokat. Azonban a parancsnok története az ME 3-al lezárult, mint azt ahogy a BW illetékesei is megerősítették nemrégiben egy interjú keretében.

A tervezett Mass Effect 4-ben (a pontos cím még nem ismert, ezért a hivatalos bejelentésig a jövőben is így fogunk hivatkozni rá) már egy teljesen új főhőst fogunk irányítani, aki szerepében is el fog térni: az új hős nem feltétlenül az a galaxismegmentő marcona katona lesz.

„Nem akarunk egy második Shepardöt csinálni, és a trilógia is lezárult” – nyilatkozta Fabrice Condominas, a BioWare Montreal producere – „Ezen kívül semmi nem biztos. A Mass Effect univerzuma hatalmas, jelenleg még azt sem tudjuk, hogyan tovább vele. Egyelőre folynak az ötletelések.”

Azt hiszem, várható volt, hogy nem viszik tovább Shepard történetét, tekintve a harmadik rész szövevényes lezárását és a játékmenet-programozási nehézségeket, amiket a sok változó importálása okozhat. Ti hogyan vélekedtek? Milyen főhőst tudnátok elképzelni a következő ME játékhoz?

Hasonló cikkek
0 6194

0 2597

29 Hozzászólások to this post
  1. Az lenne jó ha most az ellen oldalán állnánk ,kapnák egy saját magunk által megalkotható karaktert faj(reaper,collector,human,asari,turián…) kaszt előélet és arc meg a többi csicsás izé szempontjából és akkor harcolhatnánk shepard ellen (talán egy dlc még bele is férne a ME3 ba nem?) meg csak amúgy zsoldosként vagy magányos farkasként meg ijenek.

  2. Mivel állítólag hangsúlyozták annó, hogy ne dobja el senki az ME3 mentéseit, így a következő story, még ha „haloványan” is kapcsolódni fog az előzményekhez.
    Ha pedig már nagyon újat akarnak létrehozni, szerintem a Próteiakkal kellene kezdeni, a felemelkedésükkel, és a „keserű,” ám nem hiábavaló bukásukkal.
    Esetleg el tudnék még képzelni egy Shepard utódot, akinek a kalandjaival folytatódna a story.

  3. szerintem a leg élvezhetőbb az lenne ha zsoldosok lennénk… ott el tudom képzelni a paragon-renegát utakat, esetleg egy kis bandát irányítva ugyancsak megjelenne a csapat, esetleg toborozhatnánk is népet (mint az AC-ben) aztánmeg omni blade helyett az infiltrator-nek adjanak egy tőrt vagy vmi kést és azt kihozni amolyan „akkorisvesénszúrlak” kasztnak… a sztoriból pedig még ígyis nagyon jó dolgokat lehetne kihozni

  4. Nem értem, miért rajong mindenki ennyire az előzményekért? Rendben van, hogy jó lenne azokat is testközelből átélni, de én maximum egy DLC-ben tudnám őket elképzelni. Megtörtént fix események, amiken nem lehet változtatni. Tényleg nagyon jó lenne például Javik történetének átélése, de mindenki tudja mi lenne a vége és csak 1 vége lenne! Egy FPS-ben működne a dolog, de nagyon remélem, hogy nem csinálnak egy agyatlan lövöldét belőle, hanem maradnak az Action/RPG vonalon!!! De mindegy, ha sikerül valami alakítható előzményt csinálniuk, akkor számomra az már félig nagy öröm!

    A párhuzamosan futó szállal pedig végképp nem tudok egyetérteni! Abban már nem lenne kreativitás. Ugyanaz a történet, ugyanaz az ellenség, csak más szemszögből…

    Én a folytatásra szavazok! Ha van valami, amiben nagy potenciál van, az a folytatás! Persze, nehéz lenne úgy elindulni, hogy ne legyen felháborodás, de folytatni kéne a befejezéseket 1-1 új rész erejéig. Az senkit nem érdekel, hogy a Szintézis után mi lesz a galaxissal? Milyen új probléma üti fel a fejét? Vagy például egy olyan világot, ahol a technológiai fejlődést elfojtják és minden szintetikus semmivé vált, ahol igenis veszélyesnek tartják a szintetikus életet? Ezek csak példák, de a kék, zöld, vörös befejezés rengeteg lehetőséget tartogat, amit ha egyenként folytatnának, átélhetnénk, mi lett a döntésünk eredménye, teljesen új történet lenne, amin lehetne alakítani, és nem kifejezetten világmegmentésről kéne szólnia! Ha netán így döntenének, amire sajnos kevés esély van – látva a kis mértékű érdeklődést a folytatások iránt -,(most szomorú arcot vágok), akkor nem csak félig, hanem teljes mértékig nagy öröm lenne(nekem legalábbis).

    • ha folytatást kell mind a 3 befelyezés alapján 3 különbözö játék kellenne szerintem!
      1. harcok folytatodnak. az egész galaxszist kipusztitják
      2-3. hát ezekre gözöm sincs mit lehetne ki találni.

      de most godold át hogy mennyi jobb lenne egy elözmény ami 50000 ével ezelöt az egész kezdetét mondja. csekély angol tudásomnak köszön hetöten nem tudom mennyi derült ki játék folyamán hogy mivezetet ahoz hogy elkezdödöt ez bizonyos ciklus mert nekem erösen hágja az agyamat ez a gondolat

      • Pontosan arról beszélek, hogy mindegyik befejezéshez kellene egy folytatás, mivel 1 játékba ezt lehetetlen beletenni.

        Viszont, ahogy már mondtam, egy előzmény, azaz például az ezt megelőző, 50 ezer éves ciklusok fősztori szempontjából ugyanarról szólnának, amiknek kivétel nélkül bukás a vége(Reaper győzelem), akárhogy is döntenél, egy előzménynek statikus cselekménye van, amin nem lehet változtatni, mert azzal felrúgnák a történelmet.

        Igazából, ha majd elkészül a magyar fordítás, akkor minden össze fog állni! Vigil és Javik mindent elmondanak a Prothean-ok bukásáról, sőt a ME3-hoz készült Leviathan DLC-ben azt is megtudod, hogy mi indította el ezt a Reaper őrületet(mondjuk ezt a kezdeti időszakot én is szívesen átélném). Nem mondom azt, hogy nem vagyok kíváncsi az előzményekre, de én jobban örülnék, ha az új rész(ek) a trilógia után folytatódnának, mert egy teljesen új történet kezdetei lennének, aminek nem tudnád előre a végkimenetelét.

  5. kehet azért kellene az ME3 mentés mert szinkron gamet csinálnak de szerintem nem lesz annyira előzmény játék hogy nem lesznek benne emberek meg ha közvetlen előzmény shepard-el akkor megint 3 különböző indulás kéne úgy hogy ez is kilöve valószínű egy omegai zsoldos aki valamilyen megmagyarázhatatlan bajba keveredik vagy még egy reaper és egyéb melléktermékeik kizárásával egy dragon age vérvonalak karakter kialakítással valami „újat ” .

  6. Akár az is elő fordulhat hogy valami olyat készülnek legyártani ami elkalauzol egy ismeretlen régióba egy kaszások által rég kiirtott faj maradványaihoz amik valami csúnyán ügyködnek , vagy újat mutatnak batarian téren mert róluk csak pletykák vannak (pl.: rabszolga tartás , erős hadi flotta …) kidolgozhatnának egy nagy bemutatott minden olyan fajból ami shepard trilógia alatt ” háttérbe szorult ” , mert valljuk be hogy igazából kulturális téren nagyon nem láttunk semmit , drell , salarian stb. nem igen tudjuk egy-egy haveron kívül milyen is maga faj . De ez csak feltevés bárminek örülnéék ha végre nem a pénz hajhászás lenne a cél hanem egy kreatív igényes munka .

  7. Várható volt, hogy a három után Shepardnak vége… de ez így helyes:) A vélemények megoszlanak, hogy méltó volt-e a befejezés… én azt mondom igen.

    Folytatás kérdés…
    Én mindenevő vagyok de van amit különösen kedvelek.
    Amint itt már megemlítették nagyon jó lenne Krogan Lázadás, nagyon jó lenne Elsőkapcsolat stb. Jó lenne meg is nézném…
    De nekem egyedi receptem van. Nekem egy Cerberus/Ex-Cerberus történet tetszene… a ME2-vel és ME3-al párhuzamosan (Mert szerintem nagy élmény lenne egy űzött Cerberus ügynökkel átélni ezeket az időintervallumokat a színfalak mögött) És miért volna jó? Nos mert tudnánk mik történtek az idő alatt míg Shep dolgozott a collectorok ellen és egy új perspektívából láthatnánk a háborút. Oldalt választhatnánk akár… lelépünk és csatlakozunk a Szövetséghez(Paragon) vagy pedig kitartunk a Cerberus mellett amíg végleg rá nem jövünk mit művelnek(Renegát)…
    (Multisok előnyben… én nagy örömmel belebújnék egy ex-cerberus vanguard bőrébe illetve vértjébe) Megtapasztalhatnánk egy vívódást ami a színfalak mögött történik. A játék végén pedig magunk is Londonban tartanánk a vonalat az utolsó erőnkig (itt akár találkozhatnánk Shepard azon társaival akik nem jelentek meg a harmadik részben csak pillanatokra) Nekem ez volna rendkívül ideális…
    És, hogy az embereket nem preferálók is élvezhessék a játékot, lenne alternatíva esetleg még két másik szál végigvitelére. (Kicsit DA:O feeling) Így pedig nem mondhatnánk, hogy nincs választék és lehetőség. Plusz az általunk uralt karakterek is alakíthatnák a történetet bizonyos pontokon, egyben a többi játékban hozott döntések kihathatnánk a jelenünkre is…
    (De egy ilyen játék mennyibe kerülne és meddig készülne… válasz irdatlan sokáig)

  8. Az én álláspontom az, hogy jöhet amit a BioWare kitalál. Ha véletlenül mégis maradna Shepard, hát maradjon. De ha új karaktert kapunk én annak is tudnék örülni. Az viszont 100%, hogy emberi főszereplőt készítenek a Bio-s srácok, mivel így jobban bele tudják élni magukat a játékosok.. A másik, hogy saját hajó, legénység nélkül a Mass Effect nem Mass Effect. Szóval kell egy hajóval rendelkező emberi karakter és engem máris megvettek kilóra. Az, hogy Ex-Cerberus katona, Szövetségi lótifuti, vagy tudom is én micsoda teljesen hidegen hagy, csak legyen jól megírt szereplő, akivel érdekes dolgok történnek. Ennyi. 🙂

  9. Valójában „sephard” nem egy ember, hanem egy gyüjtő fogalom volt: a kinézet testre szabása, a játékbeli döntések , stb. miatt igazából csak a történet egy része és a világ volt közös, amiben az egész játszódik.

    Tehát lényegében csak a nevet váltják le, az eddigi cselekménynél az sem lenne hihetetlenebb, ha mondjuk Joe-ként reinkarnálódik. Vagy Janeként 🙂

    A váltás miatt pont szabaddan mehetnek akármerre bioware-ek, akár távolodhatnak is az FPS-től, vagy legalább erősíthetik az RPG részt (ami a multiban szinte már nyomokban sem lelhető fel)

    Csatlakozom: akármi is lesz, kiváncsi vagyokrá! Az pedig mindenkinek világos volt, hogy a 3 befejezés annyira különbözött, hogy folytatni csak 3 külön játékben lehetne. És szerintem az is tiszteletre méltó valahol, hogy volt bátorságuk befejezést írni, pláne ilyen nyitottat.

  10. Egy Shepardével párhuzamosan játszódó történet nekem tetszene. A baj az hogy lustul a bioware, mert én origin sztorikat is szívesen látnék. lehetnénk akármelyik fajjal, De az egyszerűség kedvéért nem lenne csak pl 3-4 origin sztori, aminek végén A shadow broker emberei közt lelnéd magad. Lenne hajód, toboroznál csapatot, ecetera ecetera. Bővebben nem éri meg gondolkozni rajta, mert nem lesz hatása, de ez lenne egy alapötletem.

    Előzmény sztorinak meg valami sokkal korábbi ciklust. Az Inusannon-ok korában, vagy még az előtt. A legfőbb végcél a Crucible terveinek megmentése lenne.

  11. Ha jól tévedek:

    1. Annyira akarják lezárni Shepard story-t hogy a ME4 erősen a jövőben fog játszani ME3+10k év (ez BW fórumon olvastam még a lezárási pánik alatt kérlek ne erőltessétek a forrást, mert azt nagyon sokáig kellene keresnem)

    2. ciklusok lezárultak így vagy úgy, a háború nem folytatódik. A romokból kell építkezni a galaxisban, viszont ezért fontos hogy milyen mentéseid vannak, mert a játék folytatása Shepard utolsó döntésével megegyező módon kell hogy legyen, tuti három fajta játékot kell írnia a fejlesztőknek (ezért van értelme annak hogy hangsúlyozzák vigyázzunk a mentésünkre).

    3. előzmény story-t ha jól emléxem nem terveztek pláne nem Protheant.

    Ezek nem tények hanem ködös emlékek ezért elnézést.

    Az én vágyam az egy kevésbé lineáris játék sok döntéssel, és kevesebb felelősséggel! 🙂 (lelkileg kissé nehezebb volt renegátként végigjátszani, de megérte)

      • Előzményből nem lesz RPG, maximum FPS lövölde. A történelmet nem tudod megváltoztatni és csakis 1, azaz egy végkimenetele van. Gyakorlatilag egy olyan sztorit vinnél végig, aminek tudnád előre a végét és nagy vonalakban a részleteit is. Ha RPG-t akarnak csinálni a következő részből, akkor maximum olyan fejezetet csinálhatnának, ami semmilyen formában nem kapcsolódik a Mass Effect történelméhez és nem is befolyásolja azt. Ez lenne a legkönnyebben járható út.

        A párhuzamosan futó szállal meg szerintem az a baj, hogy igazából nem nevezhető folytatásnak, csakis kiegészítésnek. Túl, semmiképp nem szárnyalhatja a trilógiát. Ráadásul történelmi esemény sem lehet, mert akkor arról hallani kellett volna a trilógiában. Tehát maximum egy jelentéktelenebb sztorit tudnának egy ilyen résznek csinálni, ami össz-vissz kiegészítés lenne, ez az amit nagyon remélek, hogy nem lépnek meg!

        Viszont a befejezések továbbszövése, egyben Shepard legendáját erősítené tovább. Látnád, mi történik a galaxissal azután, ahogy döntött. Több végkifejlete is lehetne, ellentétben a már ismert történelmi előzményekkel. Ha maradni akarnak az RPG vonalon, akkor ez kifejezetten az egyik legjobb választás. Megcsinálni a befejezések folytatását, nagy kihívás és egy elég nehezen járható út, de megérné, mert azzal (!)teljesen új dolgot tudnának létrehozni. És persze ők dönthetnék el, hogy mennyi idő teljen el a 3. rész után.

        Láttam olyan kívánalmakat is, hogy idegen lény legyen a főszereplő. Valóban nem lenne rossz, de én speciel azt is csak maximum kiegészítésként látnám szívesen. Az ilyen esetekben működne jól a DLC.

        Amúgy válaszolva a korábbi kommentedre, ha gondolod én tudok segíteni, hogy honnan szerezd be a BW pontokat, de fórumokban, nem szívesen reklámozok.

  12. Megfelelő fantáziával össze lehet fűzni a 3 befejezést egy szállá…pláne, ha, ahogy Pretoryan mondta, tényleg 10000 évvel járnánk a ME3 cselekményei után… most hirtelen nem tudnám kifejteni részletesen az elképzeléseimet e téren, de mélyen derengenek bennem alternatívák.. 🙂

  13. Én valahogy úgy közelíteném meg a történetet, hogy lenne egy üstökös, ami folyamatosan halad az univerzumban 300000 éves ellipszisen és annak a magjában egy kaszás szerkezet egy automatizált biolabor, amiben van egy génmanipulált hibrid /különböző fajok génállományával/ amit azért hoztak volna létre, mert olyan és annyi bioenergiával rendelkezik, hogy tudattal tud féreg járatot nyitni, illetve bármelyen biofajhoz be tud szivárogni, mert ez a génmanipuláció az élet alapja.
    Szóval van ez a lény kísérleti prototípus ebben az üstökösben az üstökös pedig bele akar rohanni egy napba vagy valamibe, ezt érzékeli a biztonsági rendszer és gyorsított eljárással feléleszti a lény tudatát, na itt lehetne meg adni a lény kinézetét, nemét alakját alaptulajdonságát stb.
    Aztán a masina elkészítené a kiválasztott lényt és elindítaná a kaszás technológia által létrehozott direktívák létöltését az agyába, amikor is valamiért zárlat keletkezne és elkezdődne az adatok letöltése közben az élesztési eljárás.
    Feléledne a delikvens és csak 2 dolog mozogna az agyában életben maradni és technológiát keresni.
    Aztán egy villanás féreglyuk és hopp egy város mellett terem a karakter.
    Na és itt kezdődne a sztori és ahogy haladunk előre úgy nyílnának meg a kaszás adatok illetve a gén lehetőségek az agyban és a fődirektíva az lenne, hogy beszivárgás és adatszerzés és visszatérés egy megadott helyre, ami a történet közben alakulna ki.
    Így végig lehetne járni a fajokat az identitásunkat és az információkat keresve és aközben a rengeteg lehetőségről nem is beszélve.
    Ja és a lényeg ez az üstökös akkor tájt lett volna betelepítve a laborral és az utolsó hiányzó emberi génnel, amikor a protiánok megtámadták az első emberi kolóniát.

%d bloggers like this: