Home Egyéb A Pánik Szoba téged is vár!

Mai napon megjelent a Leviatán nevű DLC (igen ez is lefordítandók közé került), de ne csak erről szóljon a mai nap ezért megismertetnénk veletek egy Offline szórakozási lehetőséget!!

Egy pénteki napon lehetőségem nyílott kipróbálni egy érdekes „új” kikapcsolódási formát mely a room escape névre hallgat. A lényege az, hogy 60 percre bezárnak egy szobába, és a célod, hogy kijuss a szobából, különböző eszközök, és logikai fejtörők segítségével.

Az egész hely egy régi hidegháborús civil ” Atom bunker”

Maga a csapat Március 15-n debütált az első szobájukkal, amit a mai napig fűrész néven emlegetnek, sajnos abba a szobába nem volt alkalmunk bejutni, de a hétfői napon debütáló „őrült tudós szigete” pályát még a nagyközönség előtt kipróbálhattam, egy kedves ismerősöm lévén.  A csapat nagyon jól rakta össze a szoba környezetét, mintha tényleg egy „szigeten” lennénk. A rejtvények jól megjáratják a fogaskerekeinket. A Technika amikor ott voltam, még látszott, hogy csiszolni kell, ezt az egyik rejtvény megoldásánál tapasztaltuk, olyan mértékben, hogy egy kb 5 percig foglalkoztunk eggyel, továbbá volt egy kis aggályunk a tűzvédelmi dolgokkal (ezt szerintem, már kiküszöbölték a srácok), de ezeken kívül hatalmas élmény volt.

Miután kijutottunk részletesen elmagyarázták, hogy mik a megoldások, és mekkora az átlagos kijutási statisztika, de amit hallottam, az kicsit meglepett mert 4 fős csapat esetén kicsivel több mint 50% ami kicsit furcsa volt…. és hallottunk valami történetet arról, hogy agytrösztök is kipróbálták a helyet..

Sajnos képekkel nem szolgálhatunk, mivel nem szeretnénk lelőni a szobák kinézetét.
Akik csapatépítő tréningen szeretnének részt venni annak ajánlom ezt a fajta kikapcsolódási módszert.

Bővebb információk a honlapjukon találhattok!!

Addig is, a rekordunk: 1:02:00

Záró gondolatként: Kígyó nincs MÉG!

Továbbá itt van még Freddyd, a rossz pc játékok atyja beszámolója!

Hasonló cikkek
0 6205

0 2605

2 Hozzászólások to this post
  1. Ez király! Am most végeztem a leviathannal és meg kell valljam összecsináltam magam a végétől és sok uj infók a reaperekről 😀 bár angol tudásom nem tul jó azért remélem jól értelmeztem a lényeget 😀 hajrá BW még több ilyen dlc-t 😀

%d bloggers like this: