Mass Effect Andromeda a KRITIKA
Szóval, az Andromedát számos negatív kritika érte, még a megjelenés előtt. Főleg ugye az arc animációk miatt, de olyan kommentekkel is találkoztam, hogy unalmasak a karakterek. Én ezek ellenére is nagy reményeket fűztem a játékhoz, bár nem gondoltam volna, hogy a közeljövőben tudok vele játszani, mégiscsak elvitte a szerencsétlen kis laptopom minimál beállításokkal. Viszont a betöltési idők így is rettenetesen hosszúak voltak, elindítottam a játékot, lementem a közértbe, és mikor visszajöttem, még mindig töltött. Így a 84 óra játékidőmből legalább 20 óra csak a töltőképernyő bámulásával telt. Szóval a bugokról nem tudok nyilatkozni, mert nem igazán tudom, hogy melyik hiba volt tényleges bug és melyik volt az, amelyik mondjuk a gépem gyengeségénél fogva történt.
Technikai részletekbe nem megyek bele, mert nem szeretek olyan dolgokról pofázni, amihez nem értek, annyit tudok mondani, hogy összességében még legalacsonyabb grafikán is szépnek találtam a játékot. Az arc animációk tényleg kezdetlegesek voltak, a patch ezek jelentősen javultak. A karakterkreálással azonban meggyűlt a bajom, van kb 8 alap arc, amiből választhatunk, és ezeken nem sokat tudtam változtatni. (Az ikred kinézetét is be tudod állítani, apátok arca is ezek szerint fog változni.) Szörnyedelmesen utáltam a karakterkreátort, főleg azok után, hogy a Bioware előző játékában, az Inquisitionben nagyon részletes beállítások voltak. A sminkektől, amiket felrakhatunk a karakterekre egyszerűen divatot hányok, a sebek is nevetségesen néznek ki. Ezt állítólag későbbi patchekkel akarják a fejlesztők korrigálni.
Ennyi elég is a külsőségekről, térjünk rá a lényeges dolgokra. Az új galaxisunk, amiben nekünk új hazát kell találnunk az emberiségnek, hatalmas. Egyesek azt rebesgették, hogy egy bolygó lesz akkora, mint az összes Inquisition-helyszín egybevéve. Ebben én kételkedtem, és őszintén szólva játék közben nem éreztem ezt a méretbeli különbséget. A felfedezés rendszerét elég hasonlónak találtam a két játékban, csak épp az Andromedában óriásfarkasok helyett színes sárkánygyíkok támadnak ránk, nyers lírium helyett meg platinát fejtegethetünk kalapáccsal a sziklafalakról. Mindkét játékban ugyanúgy ott vannak a totál felesleges, a sztori szempontjából nem releváns mellékküldetések, például ’figyi, hozz már nekünk egy új lámpát az űrkenderültetvényünkhöz’ meg ’szedj össze 5 különböző növényt minden bolygón’. Az ilyen lényegtelen feladatok mellett pedig néha elvesztek az olyan mellékszálak, amik akár fontosak lehetnek a végkifejletet illetően, ugyanis ilyenekből is akad bőven.
Sajnos csak két új intelligens fajjal találkozhatunk új galaxisunkban, és igazából annyi újdonságot nem tudtak mutatni… Az angarák szép színesek, meg minden, jó az, hogy ők szabadabban kezelik az érzéseiket, de annyira nem más a biológiájuk meg a társadalmi berendezkedésük sem, mint bármelyik tejútrendszerbeli fajé, akik Andromedába érkeztek. Szerintem nyugodtan elrugaszkodhattak volna egy kicsit jobban is a karaktertervezők, hiszen egy totál másik galaxisban vagyunk. A kettektől meg kifejezetten deja-vu érzésem van… (collectors, khm…)
A Bioware-játékok erőssége szerintem mindig is a karakterei voltak, szóval kezdjük is a főszereplőnkkel, Ryderrel. A háborús hős Sheparddel ellentétben Ryder egy tapasztalatlan, fiatal katona, a húszas évei elején, akinek óriási felelősség szakad a nyakába. A paragade rendszer eltörlésével tényleg azokat a válaszokat adhatjuk a beszélgetések során, amelyeket mi magunk is reagálhatnánk hasonló szituációkban anélkül, hogy még a paragon vagy renegade szintünk miatt is külön idegeskednünk kellene. Így egy teljesen egyedi karaktert is kialakíthatunk, nem kell a bunkó paraszt és az Amerika kapitány jellem közül választanunk. Szerintem ez mindenképpen pozitívum, ráadásul a játékosok elég nagy része Ryderhez hasonló korú (többek között én is), könnyebb beleélni magunkat egy ilyen szerepbe. És ha nem is olyan nagy léptékben, de a családtól való elszakadás, a hirtelen jött nagy felelősség, a munka és a barátkozás közötti egyensúlyozás, önmagunk megtalása ennek az életkornak a sajátosságai, mindenki számára ismerős lehet.
A Ryder családon kívül ugye ott van még a többi főszereplő: a Tempest legénysége. A csapattársak egytől-egyig különcök – Cora, aki ember létére asarik között volt kommandós, az exrendőr Liam, a minden szabályt megszegő turián Vetra, az energikus és néha már idegesítő asari Peebee, a matuzsálemi korú élő kövület Drack. Utolsóként csatlakozik a csapathoz Jaal, az angara faj képviselője, akinek aztán tényleg ami a szívén, az a száján. A legénységhez tartozik még a gyönyörű skót akcentussal beszélő tudóslány, Suvi, akinek kedvenc hobbija a különböző kövek nyalogatása, Kallo, a salarian pilóta, aki ugyan nem Joker de hasonlóan szórakoztató, Gil, a szerelő aki amúgy borzasztó egyszerű ember, és a kicsit karótnyelt Lexi doktornő, aki turián felmenőkkel rendelkezik, de titokban imádja a Grace klinika asari feldolgozását. (Utóbbi kettő hangját egyébként a Trónok Harcában Renlyként és Margaeryként láthatjuk.) Nem a Normandy csapatának másolatával szúrják ki a szemünket, új, eleven és eredeti karaktereket láthatunk. A mellékszereplők között is szép számmal akadnak szerethető, kedves vagy éppen borzasztóan undok figurák. Kedves kis részlet az, hogy számos mellékkarakter emlegeti a Tejútrendszerben hagyott rokonait, ismerőseit, akikel az előző játékban összefuthattunk: Andromedába utazott többek között Zaeed Massani fia, Nyreen Kandros unokatestvére és Conrad Verner nővére is. Két mellékszálat szeretnék kiemelni, amik nagyon megfogtak, és talán nem csak engem. Elsőnek turian pathfinder történetét, ami annyira szomorú és megindító volt számomra, hogy abba kellett a küldetés után hagyjam a játékot. A másik pedig Reyes Vidal volt. Én magam is nagyon megkedveltem, de ha Tumblrön felmegyek a Mass Effect tagbe, körülbelül minden második poszt Reyesről vagy a románcáról szól… lehet, hogy ő a legnépszerűbb szerető a játékban?
Na igen, ha már szerelem. Jómagam Jaalt románcoltam, ez a döntés még a játék megjelenése előtt megszületett bennem, az első róla szóló bemutató videó után nagyon szimpatikus lett. Sokan kritizálták a játékot, hogy már lassan inkább randijáték, mint rpg, merthogy rögtön fel lehet szedni a románcolható karaktereket, mindenféle ismerkedés nélkül. Nos, ez a Jaal románcnál egészen biztosan nem így van. Nehezen nyílik meg neked, eleinte nagyon bizalmatlan mindenkivel, a történet előrehaladtával azonban fokozatosan közelebb kerülhettek egymáshoz. A vége felé még az anyósjelöltnek is bemutat, aki egy tündéri asszony amúgy. Van ideje a karaktereknek egymásba szeretni, összességében egy nagyon jól megírt, romantikus szerelmi történetet láthatunk.
A képességekről szeretnék még pár szót szólni. Egyrészt, tök jó, hogy vannak mindenféle képességek, és akármire gyúrhatunk, amihez csak kedvünk tartja. Másrészt, baromi bonyolult volt nekem a képességek kiválasztása, hogy most akkor melyik profilhoz milyen képességet használjak és milyen gyorsbillentyűre kéne tenni, ugh. Harmadrészt. Az első trilógiában megtudhattuk, hogy hogyan is alakulnak ki a biotic képességek. Ismételjük át szépen:
- Az anyaméhben az alany megfertőződik element zeroval.
- Születés után a gyerek vagy mutat potenciált biotic képességekre, vagy nem. nagy az esélye, hogy mindenféle daganatos megbetegedések sújtják az alanyt.
- Ha mutat hajlandóságot ilyen képességekre, akkor esetleg kaphat implantot, amit egy igen kockázatos műtét sorában az agyába tesznek.
- Még ezek után sem biztos, hogy az alany képes lesz ideális mértékben használni a képességeit, ha igen, akkor lehet belőle rendes biotic egy évekig tartó kiképzés során.
…. Tehát: Alec Ryder nem lehetne biotic, hiszen jóval az element zero felfedezése előtt született, ellenben az ikrek valószínűleg azok, hiszen az édesanyjuk element zeroval dolgozott. Lényeg ami lényeg, a biotic képességeket nem lehet csak úgy, egyszer csak kisujjból kirázni, vagy megtanulni úgy, mint mondjuk egy másik nyelvet megtanul az ember. Ez már igazából csak szőrszálhasogatá.
Lehet, hogy elfogult vagyok, vagy amatőr, vagy micsoda, de én el tudtam nézni a játéknak a hibáit a gyönyörű, új helyszínekért és a fantasztikus karakterekért cserébe. Nem tökéletes, az igaz, de folyamatosan igyekeznek a javításán. A sok apró részlet, amit csak akkor lát meg az ember, ha tényleg nyitott szemmel játszik nekem azt bizonyítják, hogy valóban rengeteg odafigyelést és energiát fektettek a játékba.
A szívemhez nőtt, szeretem, és az első végigjátszásom biztosan nem az utolsó volt. ?
You must log in to post a comment.