Home Kiemelt Híreink Fedezd fel az Andromeda galaxist

Megjött a legújabb gameplay kommentár videónk, amely a felfedezésekkel, és magával a Nomad-al foglalkozott egy kicsit.

Mint az tudni lehet, mint a Pathfinder team tagjai mi haladunk a Hyperion nevű földi ARK előtt, mutatva az utat egy kolonizálható bolygóhoz, de emellett még feladatunk új lények, új civilizációk fölkutatása, és eljutni oda….

Kezdjük először azzal, hogy a navigáció nem sokat változott a háromhoz képest, de visszatért a kettőben megismert scanner is amit még nem láthattunk akcióban, de reméljük, hogy nem lesz sikálás (bányászás) benne. Mikor a megközelítünk egy bolygót, vagy egy üstököst, és kilépünk a csillagtérképről akkor mindent amit a pilótafülkéből, és a kabinunkból látunk, az valósidejű az-az nem festet (harmadik részben a citadel egyes emeletei csak képek voltak). Viszont közel 100 bolygót csodálhatunk meg így amiket föl fedezhetünk, továbbá ahol landolhatunk is annak mind meg van a saját egyedi története, és karakterei és kihívásai. A videóban látott bolygón például csak Kroganok tudnak megélni, de mint tudjuk a Kroganok nem igazán bíznak a galaxisunk más fajaiban (Krogan génfaló ha rémlik), hogy elnyerjük a bizalmukat ki kell segíteni őket, és ehhez számos fő és mellékküldetést kell teljesítenünk.

Egy-egy bolygón mint a fentebb említetten vannak bizonyos veszélyek, mint például a magas hőmérséklet, vagy oroszokat megszégyenítő fagy, a páncélunk egy ideig képes ezekkel az elemekkel képes dacolni, de egy idő után vagy megsülünk, vagy jégkocka lesz belőlünk. Itt jön képbe a Forge kapszula, mely a térkép számos adott pontján le tudunk hívni. Ennél az állomásnál tudjuk majd változtatni a nálunk lévő fegyvereket, továbbá gyors utazási pontként is funkcionálnak. Az alternatív képességei, hogy feltölti a lőszer készletünket, és az életünket illetve semlegesíti a minket érő környezeti hatást, és így újratölti a „túlélő rendszerünket”. Mint említettük korábbi cikkeinkben az Andromédában lehetőségünk lesz szabadon barangolni, de mint ránk személyesen a nomadra is kihatással vannak a környezeti tulajdonságok, és ezt ugyan úgy a Forge-nál tudjuk majd semlegesíteni, illetve megjavítani a vasparipánkat, viszont fontos kitérni arra, hogy mind a nomad, és mind a gyalogos túlélő rendszer külön van választva!

Mint a régebbi videókban említették lehetőségünk lesz egyedire szabni, és fejleszeni a nomadot, most egy kisebb betekintést kaptunk abba, hogyan is tehetjük ezt, illetve fejleszthetjük. Fejlesztéshez mint a második részben nyersanyagra lesz szükségünk.

A bolygók fölfedezése, és a nyersanyag gyűjtés fontos lesz a játék folyamán, ugyanis vannak fejlesztések amikhez föl kell fedeznünk bolygókat, és helyőrséget kell létrehoznunk rajtuk. A bolygók kaptak egy Viability level-t ami mutatja, hogy mennyire biztonságos, és az élethez megfelelő a bolygó. Ezt a szintet úgy tudjuk föltornázni, hogy megoldjuk a helyiek problémáit, a környezeti gondokat, és kártevő irtást hajtunk végre, illetve teljesítjük a bolygó történetét. Egy bolygón, hogy helyőrséget tudjunk létrehozni 40%-os Viability level-t kell elérnünk, és itt jön képbe a fejlesztések. Ha több helyőrséget hozunk létre, akkor növekszik a Nexus pontunk amivel fejleszteni tudjuk(bővíteni) magát a Nexus nevű Iniciatíva űrállomást. A fejlesztésekkel a fedélzetén lévő lefagyasztott specialistákat ébreszthetünk föl, akik különböző képességeket, vagy kedvezményeket adnak passzív képesség formában.

De a fentiek mellett meg kell ismernünk a rejtélyes Remmant fajt is, és különböző ügyességi pályákon túljutva tehetjük meg ezeket, ahol kirakósok, és navigációs kihívások fognak várni minket!

 

Eléggé tartalmas volt ezen videó, és már csak 20 nap van hátra a megjelenésig! Akik még nem rendelték elő az andromédát azok megtehetik itt

 

Hasonló cikkek

%d bloggers like this: