Home Egyéb Omega DLC képek

Nemrégiben kiszivárgott széles e internetre pár, kézi kamerával megörökített kép a november 27-én megjelenő Omega DLC bemutatójából. Habár a szöveg mindegyiken francia nyelvű, azért elég sokat elárul a közelgő DLC-ről. Valamint akad itt pár hivatalos eredetű is. Lássuk is hát, miből élünk:

Ezen az első képen némi hadviselés látható Nyreen, a korábban már leleplezett turián nő és pár gengszter részéről, minden bizonnyal az Omegát megszálló Cerberus ellen.

Aria és a megszálló erők parancsnoka, Oleg Petrovsky admirális nem épp puszipajtások, mint azt ahogy sejthettük is. Számítsunk pár Renegade Interuptra.

Úgy néz ki, mégiscsak sikerült kiküszöbölni az eredeti játékból kivágott Adjuntant nevezetű egységek technikai hibáit és immáron ők is színre lépnek.

Ezzel a képpel találkozhattunk korábban egy rossz minőségű lesifotón, akkor a piros hologramot sokan az Omega 4 relének hitték és összefüggésbe hozták a Begyűjtők visszatérésével, amire a Retalitation DLC nem is kevés alapot adott. Jobban megnézve viszont láthatjuk, hogy az egy Cerberus cirkáló.

Innen pedig következzenek a lesifotók:

Ezen képen nincs sok magyarázni való – Ariát láthatjuk, Omega egykor volt teljhatalmú úrnőjét; a Kalózkirálynőt, akivel nem szabad b*szakodni, akit a Cerberus megfosztott trónusától, amikor is elfoglalta az állomást (részletek az Invasion című képregényben, illetve később a DLC-ben).

A következő kép a küldetés során mellénk szegődő csapattársaink képességeit mutatják, akik nem mások, mint maga Aria és Nyreen. Aria képességei: Carnage, Lash, Reave és egy ismeretlen, amit a vaku rendkívül szerencsétlen módon kitakar. Nyreen pedig Incinerate, Overload, Lift Grenade és egy Biotic Bubble-re hasonló képesség segítségével oszzhatja majd az áldást a rosszarcúakra.

Nyreen képességfájának megörökítése amiről kiderül, hogy az új biotikus képesség egyfajta biotikus védőbuborék (multiban Asari Justicart használóknak ismerős lehet).

És végül, az utolsó képen talán a Cerberus szörnylabor legújabb termékét, kinézete alapján egy vorcha huskot láthatunk. Határozottan érdekesnek ígérkezik ez a kiegészítő. Megjelenés november 27-én, ára 1200 BW pont. Nektek is várós már?

5 Hozzászólások to this post

%d bloggers like this: