Home Egyéb Mass Meeting (Dec 11.) pálya művek (Csapat én meg a vég)

Újabb 2 év telt ez az óta mióta összeraktak. Immár teljes volt a csapat is, a Kaszás IFF-t is megszerezzük. Már csak annyi volt a dolgunk hogy átrepüljön, az Omega 4-relén.De minek siessek, ha én vagyok a főszereplő? Így gondoltam mielőtt nekikezdenék, elbeszélgetek a csapatom tagjaival. Hiszen eddig még nem volt rá időm. Először Mordin professzorhoz vezetett az utam.

Á, örülök, hogy itt van Shepard és ekkor elkezdte a hosszú-hosszú meséjét, mely érdekesnek hangot annak ellenére, hogy nem értettem belőle semmit. Aztán mesélt a génfalóról is és így szóba került az asszisztense, akit elvileg elraboltak a Kroganok és a Tuchankán honol éppen így elhatároztuk, hogy kiszabadítjuk. Aztán témát váltottunk. Előadtam egyéb műveket is énekelve.

Tényleg maga énekelt? Énekelne nekem? Hogy őszinte legyen nagyon jó volt hallgatni, ahogy énekelt. Nyugodtság töltött el. De amikor be akart vezetni a kémia dolgaiba elhagytam a kabint a harmadik lombik felrobbantása után (hozzátenném nem önszántamból). Miután aranyosan ki lettem dobva, meglátogattam Jacobot aki a szokásos zárkózott módon válaszolt mindenre. Vagy mégsem?

Hogy került végül a Cerberushoz?

Hát mondjuk úgy, hogy a szövetségben unatkoztam.

Ja, értem. Végül is szerintem is unalmas volt, csak majdnem az életembe került a tanács megmentése, de egyébként unatkoztam ott. Családjával mi a helyzet?

Az apám éltünk, de pár napja kaptam egy üzenet az egyik bolygóról szeretném ha…

Hát oké megnézhetjük, ha akarja. De előbb válaszoljon, mert néhány dolog érdekelne. Van barátnője gyerekek vagy valami?

Ó Shephard, nem tudtam, hogy magán ennyire érdeklem. Nincs senkim, ha gondolja..

Jaj, félreértett isten ments! Én a lányokat szeretem!

Valóban? Úgy érti, hogy…?

Nem igazából csak magamat szeretem. Jobban szeretek így játszadozni.

Komolyan?

Nem, megint csak szívatom. Igazából én a Drellekre bukom. Igazság szerint Kelly kért meg hogy érdeklődjek.

Hehe, parancsnok ezt már nem veszem be.

Nem is azt mondtam, hogy vegye be. Különben sem lenne mit. De ha nem érdekli, megmondhatom neki.

Dehogy! Érdekel! Majd beszélek vele.

Rendben. Aztán kiléptem az ajtón. Épp akkor jött ki Miranda hát vele is kommunikációba kezdtem.

Mi újság magával?

Semmi éppen most néztem az új csini boy magazint. Tudja, benne van a helyes pasi is.

Mutassa csak! De hisz ez Jacob! Gatyán keresztül nem látszik ilyen kicsinek.

Nekem mondja? Régen én mindig ezzel találtam magam szemben.

Sajnálom tényleg. Nehéz lehetett!

Az, de beszélnünk kell valamiről! Ekkor tudtam meg mindent a családi hátteréről és az újításairól. Viszont most rábukkant a húgom nyomára és…

Elintézzük! De most mennem kell. Majd később beszélünk.

Ekkor arra lettem figyelmes, hogy egy tiszt fel-alá rohangált idegesen azzal az indokkal, hogy Baka mindjárt kilyukasztja az alsó fedélzetet. Lementem és a kis kroganunk járkált össze-vissza, mint a mérgezett nyuszi és törte volna be az ablakot mikor sikeresen közbeléptem.

Mi a baj? Miért játszol vandált?

Fura érzésem van mintha…valami nem hagy nyugodni!

Tudod ezek csak a hormonok! Majd találunk valakit, aki lenyugtat, hidd el nekem!

Te meg miről beszélsz? Épp azt akartam tudtodra adni, hogy csak harcolni akarok!

Jaaa hogy az!(De legalább nem kell majd előadni a méhecske-virág dolgot) Hát jó akkor ezt is megoldjuk! Hamarosan a Tuchankán vagyunk. Kilépve megláttam Jacket, aki szintén idegesen lépkedett.

Mi baj Jack?

A Cerberus! Nem hagy nyugodni! Olyan érzés mintha tetvek nyüzsögnének a fejemben!

Úgy tudtam kopasz fejen nincs tetű, de ha te…

Shephard ennyire te se lehetsz hülye. Titokban te is szőke vagy mi?!Ironizáltam! Aztán elmondta az igazi gondját,a gyerekkorát egyszóval mindent és először láttam könnyeket is a szemében,bár nem sírta el magát.

Rendben elmegyünk oda is és felrobbantjuk. Ha már itt voltam elmentem Talihoz hátha beszélgetne, de mikor odaértem.

Parancsnok az apám körül valami nem oké és látni akarnak

Hát jó megoldjuk….Felmentem meglátogatni Garrust is, akitől egy leki megnyugvást

Reméltem, ha már mindenki depressziós, de nem jött össze.

-Parancsnok Sidonis!

-Jólvan oda is eljutunk egyszer…-Mikor lelkileg kimerülve tartottam a kabinom felé Samara az ágyam szélén ült.

-Mit szeretnél Samara?

A lányom!Egy a Ardat-Yakshi!

Azt hittem a lányodról beszélünk nem Jancsiról. De ki az a Jancsi?

Ez egy betegség maga idióta! Aztán hosszas információ csere után melynek közepén már az álmok földjén jártam…

Maga figyel rám? Oda kell mennünk!

Persze, hogyne futni fogunk!-Aztán végre kiment.Azt hittem végre nyugtom van de Thane is megjelent. Bár neki örültem. Azt hittem miattam jött de…

A fiam!

Mindenkinek a családja? Esküszöm, elviszlek titeket egy gyereknevelési tanácsadóhoz…Csak nem lehet olyan nehéz gyereket nevelni! Aztán elmondta mi is a helyzet. A feleségéről, a fiáról, a munkájáról. A betegségéről, ami egy nagy sebességgel érkező nyílként szúrta át a szívem. Mert én már akkor beleszerettem Thane-be amikor először megláttam így számomra felfoghatatlan volt az hogy hamarosan elveszíthetem. Ezért megígértem segítek neki. Megköszönte és úgy nézett a szemembe, mint még soha. Elértük a Tuchankát ahol elkezdtük felkutatni Mordin tanítványát és úton-útfélen lám rábukkantunk egy Kroganra.

Hát te meg mit ülsz itt?

Én..ezzel segítek…

Vigyázzon, veszélyes lehet!

Dehogy veszélyes! Az a veszélyes mikor babot eszek lecsóra és az feltör! Na, az elsöpör mindent. Gyerünk, kellj fel!

De én..

Semmi, de várnak rád az asszonyok! Tudod egy jó kis esti buli..

Azt mondod?

Azt, azt! Mutasd meg ki a király!

Én vagyok a király! Aztán elrohant én meg folytattam utamat. Felleltem a tanítványt, kit Mordin le akart lőni, de megakadályoztam. Így Mordin ráébredt ő nem gyilkos és a lelkiismerete is megnyugodhatott. De ha már itt voltam Baka baját is el kellett intéznem. Lám kit láttak szemeim?

Wrex hát te vagy az? Mi történt az óta hogy nem láttalak?

Tudod, uralkodok a Tuchankán. Bandákat hozok össze,tudod hogy van ez.De mi járatban vagy itt?

Bakának furcsa verekedhetnékitisze van. kéne valamit csinálni vele.

Rendben beszélj, a Sámánnal azt tolhatjátok. A Sámánhoz odaérve.

Márpedig ebből a kroganból még élek nem lesz klán tag!

Semmi akadálya! Szóltam közbe-csak mondd, milyen golyó kell és már tied is lehet! Hátrálva megrettent arccal elment onnan persze a Sámán…

Hehe, látom, maga érti, miről beszélek! Akkor most be fognak menni az arénába és le kell győzniük az ottaniakat. El is indultunk. A kutyaszerű lényektől minden isten tudhatja csak mit legyőztünk. Aztán Egyszer csak előbukkant egy óriás féreg. Tényleg nagyszerűen nézett ki. Már el is képzeltem milyen új táskát fogok belőle csináltatni mikor bekapott. Elgondolkodtam a sötétben, hogy halok meg aztán eszembe jutott! Hiszem, nálam van a 12 éves korom óra őrizgetett zoknim, amit sosem mostam ki! Mikor kivettem a zsebemből a szörny olyan rosszul lett, hogy kikerültem onnan és agyonlőttük. Bakát befogadták a csapatba. Én megkaptam a sexy táskám a kukac bőréből és már mehettünk is. Következő állomásunk az Elhagyatott Cerberus bázis volt. Amit hamar körbejártunk, elhoztuk Jack régi rajzfüzetét. Már épp mentünk volna mikor a szekrényből egy csávó ugrott elő széttárt kabáttal.

Hehe, ezt nézd!

Mit nézzek rajta? Még az én drága WC-be szült négerbabám is hosszabb. Jack kibökte, hogy ő is itt élt, mint ő

Mi a célod itt? Kérdezte Jack Miért vagy ezen a helyen?

Ujjá akarom ép-de mielőtt kimondta volna mi már ott sem voltunk és röhögve robbantottuk fel az egészet. Ezuttal Tali fontos dolgára tértünk át. Kiderült az apja valamit ügyködött a Gethekkel amit Talira kentek rá, persze őt hibáztatták. Kiderült az apja csinálta mindent és meghalt. Tali kérte, hogy ne mondjam el mi történt hát nem tettem. Kitagadták a Flottájáról, de elmondása szerint boldog volt, mert továbbra is velem tarthatott. Itt volt az ideje hogy segítsek Mirandanak és Garusnak.Sidonist hatástalanítottuk,a Turiánom boldog. Miranda Húgát is sikeresen megmentettük, bár csalódnia kellett abban, akit barátjának hitt. Szerencsére a húgával ezek után tartotta a kapcsolatot. Az Omegára vezetett utam ahol Samara következett a sorban. A lány meg találásához megint el kellett mennem Ariahoz akit legszívesebben bevezettem volna a monoklik színes világába, de a küldetésem nem engedte. Miután megtudtuk kivel mit csinált, és vajon hol lehet, elindultunk Morinthot felkutatni. Ő talált meg előbb. Beszélgetni kezdtünk.

Te milyen zenét kedvelsz, és a szerekkel hogy állsz?

Hát szoktam hallgatni valamit, a fűszerekért nemigen vagyok oda.

Ohh istenem, inkább mennyünk a lakásomra. Leültünk majd vártam, hogy Samara megérkezzen. Morinth a szemembe nézett és igen meregette a szemeit.

Mi az valami belement a szemedbe? Vagy nem látsz?Tudod egy jó szemészt, ha kell… Aztán hírtelen rám mászott én csak imádkoztam, hogy végre Samara jöjjön már be és ekkor hírtelen:

Morinth!

Anya! Tudtam, hogy te vagy benne! Veszekedtek egy ideig aztán mikor láttam nem mennek semmire abba hagytam a kártyázást és leütöttem egy vázával.

Köszönöm Shepard hogy segítettél eltakarítani ezt. Most már megnyugodhat a lelkiismeretem.

Hát igen szivesen. Ha bármi van, szólj! Még egyszer megköszönte bólintott majd elmentünk. Jacob apuciját is elnéztük, kiderült az emberekkel valami fura zöldség miatt úgy játszott az emberekkel, mint a bábokkal. Egyszóval szörnyeteg lett belőle. Jacobot eléggé megrázta, de később ezt is megbeszéltük a hajón. Eljött végre az idő hogy bizonyítsam Thane Krios felé azt, hogy bármi van, mellette vagyok! Meg kellett akadályoznunk, hogy megöljön valami kis politikust. Fent kellett mászkálnom és szemmel tartanom az ürgét. A hátam letörött mire végre megérkezett Kolyat is. Sikerült megakadályoznom, hogy megöljön bárkit is. Megkértem a hadnagyot hogy had beszélgessenek el egymással. Miután Thane kijött láttam egy halvány mosolyt az arcán, amit eddig még sosem. Nagyon boldog voltam azt hiszem. Mindenkinek segítettem így készen állunk áthaladni az Omega 4-relén.2 órám maradt a felkészülésig. Meglepetésemre Thane ott ült az ágyam szélén és rám várt.

Mit szeretném Thane? Nem válaszolt csak nézett rám. Majd belekezdett mondandójába.

Köszönöm, hogy mellettem voltál! Segítettél, hogy helyre hozzam a fiammal való elromlott kapcsolatom. De van itt még más is.

Mi az?

Egy csodálatos dolog, amit te adtál nekem.

De mégis mit?

Nem hittem volna, hogy valaha is így lesz. De szeretlek Siha! Nem sok időm van hátra, de azt a maradékot szeretném veled tölteni! Ezek szavak hallatára sírni kezdtem. Együtt töltöttük az estét, de aztán megtámadták a hajót. A legénységet nem tudtuk megvédeni. Elvitték minden emberünket, csak mi maradtunk. Átmentünk az Omega 4-relén majd kiosztottuk a feladatokat. Talit küldtem, hogy iktassa ki az útzárlatokat, míg mi harcoltunk. Időközben rátaláltunk a legénység tagjaira. Jacobnak parancsot adtam, hogy kísérje vissza a legénység többi tagját

Miranda két csapatra oszlunk! Te fogod vezetni az egyiket! Velem jön Samara és Solus professzor!A többiek veled mennek. Egy boitikust viszont még magammal kell vinnem, úgyhogy Jack te is velünk jössz! Valakinek pajzsot kell tartani. Húsbábok és rovarok tömkelegével találtuk magunkat szemközt. A golyók repkedtek, vérfagyasztó küzdelem volt az emberek és a kaszások között. Végigjutottunk a harcmezőn, de az ajtó nem nyílt ki. A bogarak még a nyomunkban voltak Jack pedig már nagyon fáradt volt.

Gyerünk, nyissátok már ki!

Próbálkozom! Szólt vissza Tali de nem olyan egyszerű! Aztán végre kinyílt kapu és bementünk. Mindenki sértetlenül megúszta. De nem tudtuk, hogy a legnehezebb még hátravan. Thane aggódó szemekkel nézett rám, én pedig megpróbáltam megnyugtatni, hogy nem lesz baj. Majd az ember felosztás úgy maradt. A Drellel pedig elváltunk egymástól. Ami ott a szemünk elé tárult…Egy igazi kaszás szerkezet. Ami valószínű az emberekből tevőfőtt össze. Aztán a rejtőző fickó hívott minket:

Shepard ki kell hoznia onnan a kaszás szerkezetet! Ezzel az emberiség millióit menthetnénk meg!. De én rá se hederítettem csak kinyomtam. Majd elpusztítottuk a szerkezetet. A pallók hírtelen leszakadtak és hatalmasat zuhantunk, de nem esett bajunk és rohanni kezdtünk. Kaszások mindenütt! Éppen hogy csak felértünk, de mindenki biztonságba került a bázis pedig felrobbant. Thane szindrómájára megtaláltuk a gyógyírt és teljesen felépült. Azt hittük ezzel mindennek vége, de egy hónappal később.

-A földet megtámadták kérem, segítsen! A város romokban, emberek holtan. Így a Földre kellett utaznunk, hogy megakadályozzuk mindezt. Odaérve beszéltünk Hank admirálissal, aki az ott lévő osztagokat vezette.  Az admirális tudta, hogy már nincs sok időnk és azt is, hogy a Kaszások állnak e mögött.  Akkor, ott a bázison nem sikerült teljesen elpusztítanunk mindet. Már nem volt sok időnk hátra, csak pár nap és újra támadást akarnak szervezni. Az értesülések szerint csak egy anyahajó fog a Földre szállni, de azok ott lesz az a titkos szerkezet, ami pusztíthatja az egész világot is akár. Sürgősen cselekednünk kellett. Mivel a Cerberus tagjai immáron az én alárendeltjeim az összes eddig megalkotott szerkezetet elhoztuk a bázisról. Az összes harcképes embert összeszedtük a Cerberustól és Földről egyaránt. Az emberek összegyűltek. Haditerveket alkottunk, de még így sem lehettünk biztosak a győzelmünkben. Elérkezett a nap. Miszerint megtámadják az emberiséget. De vajon túl fogjuk élni? Vagy mind meghalunk? Hát ez már egy másik történet. Ha eljön, az ideje kiderül.

írta: Tali Nar Rayya

Hasonló cikkek
0 6205

0 2605

%d bloggers like this: