Hivatalosan is megerősítették a Mass Effect 3 megjelenés napi DLC-jét.
Michael Gamble a Kanadai Bioware közösségi felelőse meg erősítette, hogy igazak a From Ashes DLC pletykái és a DLC mind három platformra elérhető lesz már a megjelenés napján. A PC-s Digital Deluxe vagy N7 Collector’s Edition tulajok amolyan pluszként fognak hozzá jutni.
Akik egyikre se ruháztak be a fentiek közül azok ne szomorkodjanak, a From Ashes elérhető lesz 10$ körüli áron, Xbox Live-on meg feltehetően 800 MS pontba fog fájni.
A kiegészítő tartalma nagyon ígéretesnek tűnik, és innentől erős SPOILER a dolog.
Xbox Live Marketplacen egy időre meg jelentek a From Ashes DLC-re utaló jelek, amik alapján arra lehetett következtetni, hogy a kiegészítő által egy Prothean csapat társsal leszünk gazdagabbak, nagyon érdekesnek tűnik a dolog hiszen a Prothean civilizáció a jelenlegi előtt volt fent, és le lettek aratva a Reaperek által.
Ha igaz az a pletyka is hogy a játék sorén szert teszünk egy Reaper csapattársra is akkor már előre borítékolhatjuk hogy a játék még a vártnál is epikusabb lesz és szem nem fog szárazzon maradni, reméljük őt már DLC nélkül is a csapatunkba tudhatjuk majd.
10 $ nem is sok.Kár hogy a prothean nem lesz alapból benne : (
„Ha igaz az a pletyka is hogy a játék sorén szert teszünk egy Reaper csapattársra”
lolwut? Kissé elírás, nem?
Elírás?
Ha arra értetted hogy véletlenül Prothean helyet Reapert írtam, akkor az nem elírás. Van a Prothean csapattárs ami már megvan erősítve, és régebben kb fél éve volt egy olyan pletyka is hogy lesz egy Reaper csapattársunk is. Ami elégé durva lenne. Gondoljunk csak bele abba az infó rengetegbe, megtudhatnánk hogy mi a Reaperek eredete, mi a céljuk stb…
Hát ha azt sütik el, hogy lesz egy lázongó Reaper, aki segít nekünk, és csak az ő segítségével nyerünk, akkor az kissé gáz lesz… Elcsépelt.
Remélem, mert ha nem akkor überspoiler. 😀
Ez még mind semmi, de az ötvenezer éve szunnyadó proteán még angolul is fog tudni 🙂
Egyébként az látszik, hogy a kinézetét illetően a Collectorokból merítettek ötletet érthető módon. Viszont arra kíváncsi lennék, hogy akkor kiket ábrázolnak az Ilos-on és Kasumi küldetése során is látható proteán szobrok, mert a kettő elég távol áll egymástól.
A többi faj is más nyelven beszél, az omni-tool fordítja, és mivel a prothean faj történetét kutatják is elég jelentősen a nyelvük sem teljesen ismeretlen. Valamint a Mass Effect 1-ben a prothean VI Vigil is elég gyorsan letette a nyelvvizsgát 🙂
Nem kell neki tudnia angolul, hisz Iloson is kiderült az első részben, hogy Shepard már a Ciphernek köszönhetően érti a Prothean nyelvet. 🙂
A kedves „drakomen” kolléga azért átereszthetné a híreket egy helyesírásellenőrzőn, ha már alapsuliban nem tanulta meg a dolgot… Mert így publikálni enyhén szólva is vérgáz. Csak egy 12 soros hír, de hemzseg a hibáktól.
Amúgy a hírhez meg annyit, hogy ha ez a reaperes pletyka is igaz, akkor el sem tudom képzeli milyen bonyodalmak lennének már ebben a 3. részben. Hirtelen felbukkan egy élő Prothean, egy lázadó Reaper… Durva lenne az biztos.
Nekem az jutott eszembe, ha már EDI-t átültethetik másik testbe, miért ne ültethetnék át egy Reaperbe is? Na onnan aztán szedheti az infókat dögivel + egész jó kis reaper infiltrator lenne:)