Teljes név: Urdnot Wrex

Faj: krogan

Rang: klánvezér (korábban), zsoldos

Szolgálati hely:

  • Tusanka (korábban)
  • Normandia SR-1

Életrajz

Wrex, az Urdnot klán szülöttje, kimagasló harci képességeiből kifolyólag hamar mászta meg a ranglétrát és fiatal korában klánvezérré vált. A krogan lázadások után a génfaló által megfertőzött kroganok tovább akartak háborúzni, annak ellenére, hogy képtelenek lettek volna pótolni a veszteségeik. Az ügy egyik fő támogatója Wrex apja, Jarrod hadúr volt, Wrex viszont szemben állt vele – az ő elképzelései szerint a kroganoknak legalább egy generáción át a szaporodásra kell fókuszálniuk.

Jarrod egy semleges területen gyűlést hívott össze a törzsek számára, azonban ez csapda volt. Amint megérkeztek, Jarrod emberei lemészárolták Wrex követőit, egyedül csak Wrexnek sikerült elmenekülnie, de előtte még végzett apjával. A kialakult helyzet miatt Wrexnek el kellett hagynia Tusankát, így a galaxisban zsoldosként próbált boldogulni.

Shepard parancsnokkal 2183-ban találkozott a Fellegvárban, amikor is az az áruló Fantom, Saren ellen gyűjtött bizonyítékot és a nyomok Wrex kiszemelt célpontjához, egy Ököl nevű bandavezérhez vezettek.

Személyiség

Wrex egyike a kevés biotikus kroganoknak – tiszteli a biotikát és annak használóit; viszont jelentős ellenszenvet táplál a turiánok és a szalariánok ellen, mivel azok legyőzték és genetikai vírussal fertőzték meg a népét a krogan lázadások után.

Harci képességek

Fegyverhasználat:

  • Puskák
  • Gépkarabélyok

Képességek:

  • Kaszálás
  • Vérontás
  • Pajzstöltés
  • Erőnlét
  • Biotikus torzítás
  • Biotikus dobás
  • Biotikus pajzs
  • Biotikus sztázis

~Blasto