Született: 2146-ban

Háttér:

Képzett Drell bérgyilkos, akit hatéves korában kezdtek a Hannárok a munkájára kiképezni, tizenkettő volt, mikor az első gyilkosságot elkövette. Igen mély vallással bír, a régi Drell többistenhitet követi.

Feleségével Irikah-val egyik megbízatása során ismerkedett meg, egyik célpontja elől állta el az utat, amint észrevette a lézercélzót. A kép a szokásosnál is jobban beleégett a Drell emlékeibe, ami végül a házasságukban teljesedett ki. Egy fiuk született, a neve Kolyat.

Korábbi munkaadói… monjuk úgy, hogy nyugdíjazták, éppen azért, hogy minél többet lehessen a családjával. Máshoz viszont nem értett, ezért szabadúszóként folytatta a pályáját. Sajnos egy ízben egy batáriai zsoldoscsapat megtudta feleségének a hollétét, és, mivel a közvetlen konfrontációtól tartottak, megölték őt. Thane a fiát a rokonokra hagyta, s elment levadászni Irikah gyilkosait.

Ezen hajtóvadászatot befejezvén még egy utolsó feladatot elvállalt Iliumon, Nassana Dantius megölésével bízták meg. Felkészült rá, hogy a megbízatás során életét veszti, de ekkor jött Shepard Parancsnok és egyre jobb teljesítményre ösztönözte őt. Más dolga nem lévén ingyen és bérmentve csatlakozik az ember csapatához.

Sok bérgyilkos inkább egy mesterlövészpuskával végez az áldozataival. Thane jobban szeret a célpontjához minél közelebb jutni, lopakodást, lőfegyveres használatot és közelharcot alkalmazva. Persze, azért elég jól bánik a mesterlövészpuskával is, ha kell.

Hol: Iliumon, előbb beszélj Liarával, aki eligazít, onnan irány a szállítmányozás, ahol egy Seryna nevezetű aszári örömmel segít, s elvisz a Dantius Tornyokhoz.

Lojalitás küldetés: Az apa bűnei

Thane Shepard segítségét kéri. A fia, minden igyekezete ellenére, rájött, hogy mivel foglalkozott annak idején és a nyomdokaiba kíván lépni. A fellegvárra kell menniük, hogy megakadályozzák Kolyatot abban, hogy olyat tegyen amit később megbánhatna.

Lehet vele románcolni?

Csak a női Shepardnek.

Képességek:
Taszítás
Torzítás
Drell bérgyilkos
Roncsoló lőszer (ha lojális)