TÖRTÉNELEM AZ EMBERISÉG SZEMSZÖGÉBŐL:

2069 – Megalakul az első állandó emberi kolónia a Földön kívül. Ez az Armstrong Bázis a Hold felszínén, egész pontosan a Shackleton kráterben. Az alapítást pontosan a holdra szállás századik évfordulójára datálják.

2103 – Megalakul az első emberi település egy másik bolygón: Lowell City a Mars felszínén.

2137 – Az Ashland Energy Corporation sikeresen nyer ki hélium-3-at a Szaturnusz légköréből, amit a későbbiekben a Naprendszeren kívülre indított felfedezőhajók üzemanyagaként hasznosítanak.

2142 – Megkezdődik az első, a Naprendszeren kívüli űrállomás, a Gagarin Állomás építése, a Plútó keringési pályájától is távolabb. Az állomás hamar megkapja a „Zéró Kapu” becenevet, de a katonai projektek miatt csak sejteni lehet, hogy itt zajlanak a – kudarcot vallott – fénysebesség feletti utazásokkal kapcsolatos kutatások.

2148 – Kutatók a Marson egy ásatás során értelmes lények nyomaira, egy ősi faj által hátrahagyott állomásra bukkannak. A később protiánoknak elnevezett lények által hátrahagyott tudás rövid idő alatt forradalmasítja az emberi technológiát.

2149 – A Föld 18 legnagyobb hatalmú állama egyesíti erejét a kutatásokban, és még ebben az évben megalakul a Rendszerek Szövetsége, ami azonnal az emberiség vezető tudományos és katonai intézménye lesz.

2149 – Még ugyanebben az évben tudósok felfedezik, hogy a Plútó rég ismert holdja, a Karón valójában egy jégbe fagyott ősi szerkezet, a nagy űrbéli távolságok áthidalására használatos térközrelé.

2149 – Az első, katonákból és tudósokból álló csapat Jon Grissom vezetésével áthalad a relén és megérkeznek a 35 fényévre lévő Arcturus-rendszerbe.

2151 – A szingapúri űrkikötőben történt szerencsétlenség következtében többszáz ember érintkezik nulladik elemmel.

2152 – A Szövetség megkezdi az emberiség gyors terjeszkedésének előkészületeit. Az első Naprendszeren kívüli emberi kolónia a Demeter lesz.

2154 – Megszületik Shepard parancsnok.

2155 – Elkészül az Arcturus állomás, a Szövetség főhadiszállása. Készülve a más intelligens fajokkal való találkozás minden eshetőségére, a Szövetség sosem látott ütemben fejleszti katonai erejét.

2157 – Az emberiség találkozik az első idegen fajjal, a turiánokkal és kitör az Első Kapcsolat Háború, mely három hónapig tart. Mint később kiderül, a sokkal erősebb turiánokat a Fellegvár Tanács, a galaxis vezető politikai testülete vette rá a béketárgyalásokra.

2158 – Az emberiség megismerkedik a biotikával, az univerzum sötét energiájának manipulálásának képességével. A kutatások szerint az anyaméhben a nulladik elemnek– röviden: nullem – kitett magzatok mintegy tíz százaléka különleges képességekre tesz szert.

2160 – A Gagarin Állomás lesz a biotikával kapcsolatos kutatások központja. Megkezdődik a biotikusok beültetésekkel történő erősítése – az első, kísérleti implantátumok rengeteg tehetség halálához vezetnek.

2165 – A reléhálózatot használva az emberiség képviselői minden ismert intelligens fajjal felveszik a kapcsolatot, és a Fellegvár Tanács is elismeri őket: követséget hozhatnak létre a Fellegvárban. Az emberiségnek egyedül a batariánoknak nevezett fajjal vannak komolyabb nézeteltérései, hisz az űr egyazon területén, a Szküllai Peremen próbálnak meg terjeszkedni.

2170 – Az emberek által lakott Mindoir kolóniát, megtámadják és földig rombolják a batariánok.

2176 – A batariánok által pénzelt űrkalózok megtámadják az Elízium nevű emberi kolóniát is. A később Szküllai Villámháborúnak elnevezett hadművelet nem sikeres: az emberi seregek visszaverik a támadókat.

2178 – A Szküllai Villámháború miatti megtorlásként az emberiség ellentámadásba kezd: teljesen megsemmisítik a batarián kalózok bázisát a Torfan bolygón. Mivel a Fellegvár nem ítéli el a támadásokat, a batariánok megszakítják a kapcsolatot a többi fajjal, és elszigetelődnek.

2183 – A Mass Effect történetének kezdete


TÖRTÉNELEM A GALAXIS SZEMSZÖGÉBŐL:

I.e. 48000 – A protiánokként ismert ősi, szuperfejlett faj minden ismert ok vagy nyom nélkül eltűnik a galaxisból. A régészek szerint bukásukat valami szörnyű, hirtelen jött kataklizma okozta, de senki nem tudja, hogy ez mi lehetett.

I. e. 580 – Az aszári faj rábukkan a protiánok technológiájára, így ők az első ismert faj a világban, akik képessé válnak a naprendszerük elhagyására.

I. e. 575 – Az aszárik felfedezik a Fellegvár névre keresztelt óriási, teljesen lakatlan űrállomást a galaxis egyik szegletében, és megkezdik az állomás betelepítését.

I. e. 520 – A szalariánok is felfedezik a térközrelé hálózatot, és ezen keresztül a Fellegvárat. A két faj találkozik, a kapcsolatfelvétel teljes békében zajlik.

I. e. 500 – Megalakul a Fellegvár Tanács, melyben az aszáriknak és a szalariánoknak jut kiemelt szerep. A Tanácsot a teljes galaxis vezetőjének szánják, és ez pár évvel később valósággá is válik. A Galaktikus Standard időszámítás ettől a ponttól számítódik.

I. e. 450 – A volus nép is megérkezik a Fellegvárba, de annak ellenére sem kapnak helyet a tanácsban, hogy az ő kereskedelmi rendszerük, érzékük segítségével sikerült elterjeszteni a közös galaktikus valutát.

I. e. 450-50 – A Fellegvár első virágzásának ideje: az aszárik és a szalariánok megkezdik a galaxis feltérképezését, az űrkorszakba jutott intelligens fajok egymás után nyitnak követséget a Fellegvárban.

10 – Mikor egy felfedezőcsapat megnyit egy  lezárt térköz relét, megtörténik a kapcsolatfelvétel a rekninek nevezett, rovarszerű, kaptártudatú idegen fajjal. A reknik azonnal megölik a felderítőket, és a nyitott térköz relén kiáramlanak, megkezdődik a Rekni Háború.

300 – Sikerül megnyerni a háborút, a szalariánok egy trükkjének köszönhetően: az agresszív, az űrkorszaktól még messze levő népet, a kroganokat felemelik, és hadseregként vetik be a reknik ellen. Jutalomképpen a kroganok új bolygót kapnak a korábban atombombákkal saját maguk által majdnem megsemmisített otthonuk, a Tuchanka helyett.

500 – A kroganok az új otthonukban hihetetlen ütemű népesedésbe kezdenek és agresszivitásuk sem csökken a civilizáció hatására sem. Az esetleges veszélyek felderítésére, megelőzésére a Fellegvár Tanács létrehozza a FANTOM (Fellegvári Analitikai és Taktikai Osztag, Megbízott) ügynökséget, melynek különlegesen képzett tagjai rendkívül széles (gyakorlatilag törvények felett álló) jogkörrel vannak felruházva.

700 – Az egyre újabb és újabb bolygókat benépesítő kroganok problémája háborúba torkollik, mikor egyszerűen elfoglalják a Lusia nevű aszári bolygót is.

720 – A turián faj is megjelenik a galaxis színpadán. Mikor a kroganok több bolygójukat is nukleáris fegyverrel lakhatatlanná teszik, a Fellegvárhoz fordulnak védelemért. Ez végül egy, a szalarián tudósok által kidolgozott genetikus vírus, a génfaló lesz, amelynek következtében a krogan nép szinte sterillé válik: körülbelül minden ezredik terhesség végződik élveszületéssel.

800 – A kroganok háborúja a népességük számának gyors csökkenése miatt lezárul.

900 – Az időközben a galaxis katonaságának, rendfenntartó erőinek vezetőjévé lett turián faj harmadikként bekerül a Fellegvár Tanácsba.

1800  – A kvarián faj megalkotja getheket, a hálózatba kötött, sokoldalú robot szolgákat. Mikor a gethek egyéni gondolkodás, tanulás jeleit kezdik mutatni, a kvariánok megpróbálják megsemmisíteni őket. A magukra élőlényként tekintő gethek háborúba kezdenek, és le is győzik alkotóikat – de nem támadnak a többi népre, hanem visszavonulnak az űr ismeretlen régióiba, a Perszeusz Fátyol mögé. Az egész galaxisban a legsúlyosabban büntetendő cselekedet lesz a mesterséges intelligenciák kutatása, fejlesztése.

2157 – Az emberi faj megkezdi a térközrelé hálózat felderítését, amivel együtt jár egy addig lezárt útvonal megnyitása is. Mivel ez a Rekni Háború óta a legszigorúbban tiltott dolog, az emberek kirajzását rég figyelő turiánok lecsapnak. A három hónapig tartó háborút diplomáciai kapcsolatfelvétel, kölcsönös információcsere követi.

2165 – Az emberiség követséget hoz létre a Fellegvárban, és lehetőség támad az első emberi Fantom kinevezésére is, de David Anderson, az emberiség elit N7-es osztagának katonája végül elbukik. A katona elbírálásában kulcsszerepe volt egy Saren nevű turian Fantomnak.

forrás: Mass Effect kézikönyv