Home Kiemelt Híreink Mass Effect Andromeda NVIDIA CES trailer

Hajnalban befutott az NVIDIA konferencián levetített új trailer ami teljes mértékben a játékból lett fölvéve. Egy rövidke gameplayt kaptunk ezúttal is, de itt már betekintést nyerhettünk az új skill rendszerbe, ami talán annyiban változott, hogy 3 általunk választott képességet használhatunk, és cserélgethetjük majd őket, hogy mikor melyikre van szükségünk. Ezt nevezhetjük nehezítésnek, vagy fejlődésnek is, viszont mélyebb betekintést a történetbe nem kaphattunk. Viszont ami tényleg kiemelendő az a kaszt módosítás ami úgy látszik teljesen megbontja az eddigi Mass Effect kötöttségét!

A videóban látottak alapján a küldetés kezdetén eldönthetjük, hogy milyen kaszttal szeretnénk elkezdeni az adott pályát, és mélyebb betekintést is nyújt, hogy milyen kasztok is lesznek. Az eddig megismertek közül a Soldier, Adept, Infiltrator, Enginer, Sentinel, Vanguard mellett egy új kaszt is előkerül méghozzá az Explorer ami a felfedezésekhez kötődik. A kasztok skilljei közül most csak az Enginerét láthattuk, és még nem tudni, hogy a többieké miként lesz. Viszont az Explorer kaszt egészen biztos, hogy a kolonizációs, bányászati, és egyéb xeno archeológia jellegű képességeket fogja tartalmazni. Hogy miként lesz ez még változtatva nem tudni, de lehetséges, hogy csak a demónak egy része volt. Ti hogy állnátok hozzá egy ilyen változáshoz?

Addig is nagy izgalommal várjuk a megjelenését ami Amerikában Március 21, és Európában illetve hazánkban Március 23.

 

Hasonló cikkek

%d bloggers like this: