Home Egyéb Mass Effect 3 Teszt

Elérkezett az idő, hogy mi is teszteljük a játékot és véleményt nyilvánítsunk róla. Figyelem 1-2 spoiler-t tartalmazhat, a szöveg szóval csak akkor olvasd tovább, ha bírod a spoilereket is.


Én szóltam…

Kezdjük a legelején. A demó pálya befejeztével elhagyjuk a földet, hogy szövetségesekkel visszatérve szétrúgjunk pár csápos seggű kaszást. De nem egyből rohanhatunk a tanácshoz, hanem előtte el kell látogatnunk a Marsra, ahol kezdetét veszi az első nagyobb küldetésünk. A csapatunk 2 tagból áll Ashley/Kaidan és Vega hadnagyból. A feladatunk megtalálni valami adatot mely mélyen el van rejtve a Protián archívumban. Közben meg kell tudni azt is, hogy miért nem válaszolnak ez eléggé egyszerű ok…. a videók ezt a részét lelőtték már. Megjelentek a Cerberus katonák és el akarják vinni azt az adatcsomagot, ami nekünk, kell. Itt hozzá kell tennem majd egy későbbi időponthoz köthető esemény is fűződik majd a pályához de, hogy mi azt nem lövöm le. Szóval az első komolyabb harci kontaktust szemlélve kicsit furcsa volt a harc rendszere a teljes játéknak mintha minden iszonyú érzékeny lenne… az ugrálás főleg számtalan esetben fordult elő, hogy futni akartam és a gép úgy vélte, hogy én most ugrani akarok. A fedezék rendszer maradt a régi bár hozzá kell tennem, hogy az ellenfelek intelligenciája már annyira szárnyal, hogyha kilóg valamid, akkor nyugodt szívvel eresztik beléd a nagy sebességű lövedékek tucatjait.  Az élményhasonló a második részben látottakhoz, de viszont az RPG elemek és az akció párosítása nagyon ott van. A képességek használata egyes szituációknál elengedhetetlen lesz.

Karakterek, textúrák.

A karakterek jobban ki vannak dolgozva, sőt még változtattak is rajtuk lásd Ashley/Kaidan. Továbbá hozzá kell tennem, hogy „ez gyalázat” manus is új külsővel büszkélkedhet. De itt megállok egy, kicsit mert egy nagy hiba tűnt fel még pedig a karaktermozgásnál! Igaz, hogy mindenki majdnem új kinézetett kapott, de a mozgásuk enyhén kidolgozatlan. Most példának okáért felhozom Garrus-t akit láthattunk az egyik Trailer videóban. Mindenki mondogatta, hogy eléggé béna a mozgása és mindenki azzal hitegette magát, hogy ez még korai változat. Nah már most úgy látszik a fejlesztők ezt direkt ilyennek szánták vagy valami kaszáspók támadt föl a gépezetben ugyanis maradt ugyan olyan béna a mozgás, mint akkor volt. Mikor Garus elkezd futni akkor a karjai nem, mozognak, hanem erősen markolva az Avangerét gyorstalpaló módban megy előre. Semmi kar illetve lábmunkát nem látni vagy csak alig.  Ez egy nagyon negatív hatást gyakorolt rám ugyanis a Bioware legjobban a karakterek kidolgozottságára és az egyedire szabhatóságra büszke. Azért enyhítő körülmény az, hogy általában kijavítják ezeket az apróbb hibákat nem úgy, mint más fejlesztő cég ugye Di..
A környezeti tárgyak maradtak a második részből ismertek, de a felturbózott grafikai motorral is megüti az elvárt szintet, ami egy Mass Effect-et illet.

Történet:

A játék eddigi története azon kívül, hogy jönnek a kaszások, és jaj, mindenkinek egy dolog, de az, ami a Cerberust és minket hajt másik részről nagyon lenyűgöző. Nem tudom mennyit agyaltak a történeti elemeken, de az biztos nem lesz csalódásban senkinek sem része. Apropó aki még nem olvasta el a könyveket az most tegye, mert egy melléküldetés külön a könyvekre alapszik, de erről nem akarok sokat mondani, de azért annyit elárulok örömujjongásban törtem ki, amikor szóba került ez a küldetés:). Továbbá azt még hozzá kell tennem, hogy a történet hosszúságát nagyban növeli az új régen nem látott helyszínek is.

Helyszínek:

Egy helyszínről szeretnék beszélni az pedig a Citadella. Az új citadella az első rész után nagy átalakításon ment keresztül és iszonyatosan jól néz ki. Köszönjük FEJEDELEM!!! A dokkolás utáni részt szeretném leginkább kihangsúlyozni, mert spoilerezni nem igazán akarok ebben a cikkben. Szóval a dokk egy nagyon repülőteres  hangulat járja át. Hajókra várakozó élőlények biztonsági ellenőrzés ki és bemenetelkor és ohh van mozgó őrző is!

A Normandia:

Az új Normandia  nagyon keményen néz ki minden ismert szekciója megvan + bővült illetve átalakult egy két dolog benne, mint például le van zárva előttünk a női mosdó -.-. De az biztos nagyon katonai hajó stílusát adja továbbá olyan dolgok is találhatóak benne, amit ritkán láthat az ember, mint például a War roomba való bejutás.

Galaxis térkép.

A Galaxist ugye most támadják a kaszások és mindenkit elkezdenek kiirtani ez által leszek olyan rendszerek melyek felett kaszás hajó embléma található (figyelem bejegyzett védjegye a totális pusztulásnak)  ezekben a rendszerekben lehetnek melléküldetések illetve további extra dolgok melyek kelleni fognak a háborús erőfeszítéseinkhez vagy csak üzemanyag utánpótlást biztosító roncsokat találhatunk. Már most az ásvány szkenner eltűnt hála az istennek és most már egy űrben alkalmazható szkennert kell alkalmaznunk mely, felfedi nekünk ezeket a dolgokat. A bolygókon található anomáliákhoz természetes a jó öreg szkennert fogjuk használni, de csak annyi ideig, amíg meg nem találjuk az anomália forrását és ki nem lőjük rá a szondát. De a szkenneléseknek is van egy limitje, ha túl sokszor csináljuk, megjelennek a kaszások és elkezdenek üldözni téged és, hogy elkerüld, őket ahhoz el kell hagynod a kvadránst vagy a szektort, ha úgy hozza a helyzet.

Fegyverek és modok

A fegyverek visszatértek a régi skálázós részhez, mint például M8-Avanger I-II-III ilyenek. Ezek a fejlesztések nem változtatnak a fegyver kinézetén, de erősíti a képességeit annak. A modok elég érdekesek ugyanis a fegyverekhez számos modot ígértek, ami nagyban növeli a fegyverünk képességeit, de azért valamilyen szinten visszatértek az első részhez bár meg kell mondanom, hogy nem igazán találkoztam még fegyver csövet módosító moddal.  A fegyverek felszerelése: A fegyvereknek most már van súlyuk mely a karakterünkre hatással vannak, valamilyen mínuszt adnak karakterünk számára mely ez által gyengébb lesz valamivel, de sokkalta több fegyvert tud magával vinni.

Zárásként:
A Mass Effect háromban sikerült összehozniuk azokat a dolgokat mely az előző két részt oly naggyá tette. A történetileg mind kidolgozottság terén nagyon alakított a Bioware és kíváncsian várom mi lesz a következő játékuk mely ebben a világban fog játszódni.

Végső pont:
9/10

Pozitívum:
– Van Joker + humorral
– Kiváló játékmenet
– Garrus újra kalibrál!!

Negatívum
– Hol a lokalizáció
– Karakterek mozgása nincs rendesen kidolgozva
– 2 hétre bezárkózik az ember

Multiplayer és Galaxy at War később!

5 Hozzászólások to this post

%d bloggers like this: