Home Egyéb Mass Effect 3 előrendelői extrák és új screenshotok

Nemrég megjelent egy trailer videó, amelyben az előrendelt ME 3 mellé járó bónusz cuccokra vethetünk egy pillantást akció közben. Az előrendelés mellé kaphatunk:

N7 nehézpáncél, szupererős pajzsokkal

N7 Valkyrie rohampuska, nagykaliberű lőszerrekkel

M55 Argus rohampuska, ultragyors tüzelési sebességgel

AT12 Raider sörétes puska, brutális erővel

Azt még nem tudni, Magyarországon melyik bolttól melyik előrendelési tárgyat kapjuk ajándékba, reméljük hamarosan erre is fény derül. Addig is a szavak helyett beszéljenek a képek, íme a videó:

Valamint kaptunk pár új screenshotot is a játékból. Az új képeken először tűnik fel Tali, aki ismét csapattársunk lesz, valamint egy furcsa idegen lényt is láthatunk – netán egy yahg lenne? Ezen felül láthatjuk Shepard parancsnokot is vadiúj páncéljában és puskáival pózolni, a visszatérők között pedig ismét köszönthetjük Liarát és Garrust.

Egy kis további bővítés (update2):

Egy fontos dologra lehet figyelmes az ember, mikor nézegeti az M55 Argust bemutató részt. Az egyik jelenetben Shepard éppen egy repülő lényt alázott le, ami tiltakozásul alábukott, alig lehetett látni belőle valamit (alig pár tized másodpercre). Azt a jelenetet sikerült úgy megállítani, hogy egy kicsit jobban szemügyre lehessen venni:

Harvester husk

Amit a zavaros képen látni lehet, egy karcsú nyakú élőlény szárnyakkal, 4db ízelt lábbal… mint a Betakarító (Harvester) a ME2-ben (a lény, amivel nem küzdöttél meg, de állandóan Klixeneket rakosgatott eléd). A háttérben, a bal felső sarokban, egy sokkal nyilvánvalóbb bizonyítékát lehet látni a Betakarító húsbábnak.

Harvester husk2

Az előbbi titokzatos lény eltűnt, hiszen senki nem bírja sokáig Sheparddel szemben, viszont a Bal felső sarokban egy újabb jelent meg az előbbi képen már látott közelében. Lesz itt pár érdekes dolog…

Hasonló cikkek
0 4607

0 1650

15 Hozzászólások to this post
  1. “Március 6-án jelenik meg a Mass Effect 3 PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra. Az előrendelőknek bónuszként M55 Argus Assault Rifle jár. Az egyéb bónuszokat tartalmazó gyűjtői kiadás előrendelői automatikusan megkapják ezt a fegyvert is.”

    By: ipon.hu

    Szerintem a CE-sek mindet meg kapják.
    Valamint remélem jut még CE nekem is mert én csak tegnap rendeltem meg és ugye korlátolt mennyiség érkezik :S

Írj hozzászólást